Oh, te drága, csodálatos, zseniális Colleen Hoover, miért teszed ezt velem? 

Tudjátok, van az az érzés, mikor egy könyv nem engedi, hogy letedd és te folyamatosan, megállás nélkül olvasni akarod, mert egyszerűen kíváncsi vagy, rááll az agyad arra, hogy ezt nem szabad abba hagyni, míg a végéhez nem érsz. – Na én pontosan ezt éreztem Colleen Hoover romantikus könyve, a Csúf Szerelem olvasása közben. 

Tisztában vagyok vele, hogy egy kicsit le vagyok maradva, mert már egy csomó ideje kiadta a Könyvmolyképző a regényt, amiről ez a bejegyzés szólni fog, de hozzám csak most ért el. Hogy miért? Egyszerűen fogalmam sincs, talán csak annyi rá a válasz, hogy komplett idióta vagyok. Nagyjából 5 éve olvashattam el a Hopeless, azaz a Reménytelen című könyvet az írónőtől, amely azt hiszem az első Rubint Pöttyös könyv és egyben az első CH ( kicsit rövidítek, mert ennyiszer kiírni a nevét, nagyon fárasztó, tudom, rúgjatok meg, amiért ilyen lusta könyvmoly vagyok ) alkotás, amelyet a Könyvmolyképző elhozott nekünk, lefordított. Most beavatlak titeket egy kisebb történetbe, miután a fa alatt megtaláltam a Reménytelent, már nagyban olvastam a 0,5 Luxen könyvet, a Shadows-ot és Szilveszter éjjelre maradt a Hopeless. Pont akkor vesztem össze a barátommal, akivel együtt ünnepeltem volna az új évet, ezért otthon maradtam a családommal, akik csak a tv műsorát nézték. Így történt, hogy a kezembe vettem a regényt, amelyet el is kezdtem olvasni, és január reggelére KIOLVASTAM! Igen, kicsit elkezdtem kiabálni mesélés közben, de nagyon durva. Abban a korban ilyen sebességgel még egy könyvet sem olvastam ki, de az a regény annyira letehetetlen volt, hogy sikerült. Aztán hosszú évekkel később – napjainkban – ez újra megtörtént egy másik könyvvel, melynek a címe: Csúf Szerelem. Hogy mi a közös bennük? Mindkettőt CH írta. Mi a tanulság? CH hiperszupermegaultrafantasztikustermészetfeletti író! Hova is akartam kilyukadni? 

Jah, emlékszem. Minek vártam ennyi időt, hogy egy másik regényébe is bele kezdjek? Nem értem.

Ennek a CH könyv történet központjában – is – egy szerethető női karakter áll, aki egy olyan személyiség, akivel könnyen azonosulni tud az olvasó. Nagyon érdekesen épül fel az egész cselekmény, van egyfajta szokatlan tematikája az egész könyvnek, melynek az ötlete zseniális, egyszerűen zseniális. Ugyebár mondtam, hogy a főszereplő egy lány, Tate, de igazából egy férfi főszereplőről is kell beszélnünk, Milesról és itt jön a képbe a csavar. A fejezeteik felváltva történnek meg, viszont Miles részei 6 évvel játszódik a múltban, a gimnázium ideje alatt. Szokatlan megoldás volt ez, én teljesen imádtam, nagyon jól működött, mivel a jelen helyzet problémáit sem az olvasó, sem Tate nem érti és az indítékot egyértelműen a múltban kell keresni, de ez csak a könyv háromnegyedénél derül ki. Ez pedig bizony olyan hatást ad az olvasás folyamatának, hogy már csak kíváncsiságból is tudni akarod ezt és így nem teszed le a regényt. 

CH mindig nagyon jól tudja ötvözni a romantikus feelinget az erotikával, jól csempész bele egy kis humort is, ami pedig tetézi ezt az amúgy is tökéletes receptet, az a dráma, a töménytelen dráma. Olyan hatással volt rám a regény egyfajta tetőpontja, hogy rendes elgondolkodtam azon, hogy akkor most kezdjek e el zsebkendőt keresni. Nagyon jól tudott hatni az érzelmeimre és az E/1-es módban jobban tudtam bele kerülni abba a helyzetbe, amit a főhős is megszenvedett.  

A helyszínt tekintve San Franciscoban járunk, bár magából a városból nem túl sokat kapunk, a könyv nagy része abban az épületben játszódik, ahova Tate költözik a fiú testvéréhez, Corbinhez, Miles szomszédságába, aki nem mellesleg a tesó egyik legjobb barátja. Adott a történetnek még egy kis különlegességét a kreátor, mivel Miles és Corbin is pilóták, szóval aki szívesen olvasni olyan regényt, amelyben több szexi pilóta is fontos szerepet kap, annak ez egy tökéletes választás.
Viszont említettem az erotikát is, ami ebben a regényben nagyon nem mellékes, nagyjából a testi vonzalmakra építkezik a két szereplő kapcsolata, amely végül egy szerelemmé bontakozik ki, ahogyan ennek lennie is kell. 

5/5 – Igazából eddig tapasztalatok alapján Colleen Hoover könyvre maximumnál rosszabb pontot nem is lehet adni, de tényleg. Lehetetlen. 

Borító: 5/5 – Gyönyörű, egyszerű és akkora utalás van benne a könyv cselekményére, hogy az valami hihetetlen! Miután a könyv végére érsz, rá fogsz jönni, miért is ez a borító. 

( + egy vicces történet hozzá, nyaraláson a medence melletti napozó ágyon olvastam és az öcsém olyat szólt, „ Nézd! Víz!”mondta csodálkozva, amire én „Igen látom, mivel egy strandon vagyunk” mire ő „De én nem  medencékre értettem!” és közben a könyvemre mutatott.  Utólag nem is vicces így leírva, bár akkor jót nevettem. ) 

Szereplők: 5/5 – nem is igazán tudok negatív karaktert említeni, jó volt egy, de nem sokat zavart. Ebben a regényben nem volt túl sok szereplő, így könnyen meg tudtam szeretni az összest. főleg a Kapitányt, aki egy 80 éves bácsi, szerettem a közös jeleneteit közte és Tate között, mikor a lány a szerelmi bánatait mondta el neki.