Edmond Könyvkuckója
  • Főoldal
  • Rólam
  • Bejegyzések
    • Értékelések
    • Extrák
      • Borítóleleplezések
      • Rovatok
      • Élménybeszámolók
    • Book Tagek
    • Interjúk
  • Idézetek
  • Kedvenceim
  • Könyvek, írók, sorozatok
Sziasztok!

Mai bejegyzésben a 2018-as olvasmánylistámat elevenítettem fel magam előtt, ami be kell vallanom, nem volt túl gazdag, pláne a szórakoztató irodalom szempontjából, de így is " emlékezetes " az a jelző, amivel fel tudom tüntetni. A tanulás mellett nem volt sok időm olvasni, viszont idén össze tudtam hozni a fontost, a hasznossal, mivel teljesen sikerült bele szeretnem a szépirodalomba és a nagy klasszikusokba. Szóval nézzük is, mik tartoznak bele ebbe a listába!




















Szóval íme a top 10 kedvenc könyvem 2018-ból!


#10. - Meg Rosoff - Majd újra lesz nyár...

Egy nagyon kalandos történettel rendelkező könyv, amelyet elég gyorsan sikerült bedarálnom. Előtte még nem olvastam ennyire háborús, menekülős, túlélős regényeket, de itt eldöntöttem, hogy fogok még, mert nagyon tetszett. Akadályból akadályba cseppentek a szereplők, egyszerűen annyira izgatott a vége és az, hogy hogyan is alakul a sorsuk, hogy sosem tudtam letenni és emlékszem, hogy a sulis könyvtárban olvastam ki, egy lyukas órában. Aki szereteti a The Walkind Deadhez hasonló izgalmakkal teli storykat, azoknak mindenképpen ajánlom. A könyvből pedig egy film is készült, ami nagy vonalakban eltérik a regénytől, de az is teljesen nézhető. 

#9. - Stendhal: Vörös és fekete

Ez volt a nagy nyári nyaralásos könyv, ami velem napozott a medence szélében. Már előre szóltak nekem, hogy nagyon fogom imádni, szóval ezért is kezdtem bele nagy örömmel és tényleg így lett. Imádtam! Egyik kedvenc kötelező könyvemmé nőtte ki magát, a maga realista - romantikus vonásaival.

#8. - Madách Imre: Az Ember Tragádiája

Egy évvel és egy nappal ezelőtt, 2017. január 1.-én nem mondtam volna meg, hogy egy nagy kedvenccé fog válni nálam ez a könyv, sőt ha egy időgépből oda cseppent volna hozzám valaki és azt mondja, hogy imádni fogom, körbe is nevetem. Pedig megtörtént, hogy megszerettem Az Ember Tragédiáját. Persze ehhez az is hozzá tudott segíteni, hogy láttam egy különleges feldolgozásban a Nemzeti Színházban és a tanárnőmnek is nagy érdeme, hogy rávilágított a történet értelmére, mert igenis tök nagy értelme van, ami engem nagyon is el tudott gondolkodtatni. A sorokat pihent aggyal is nagyon nehezen fogtam fel, viszont mi az órán együtt olvastuk, mindenkinek volt egy szerepe ( én voltam Ádám ), amit olvasott és így a szöveg is és a karakterek is sokkalta közelebb kerültek hozzám. Teljesen megimádtam.

Kapcsolódó kép


#7. - Adam Silvera: Inkább boldog 

Ez volt a születésnapos könyvem ebben az évben, amit nagyon el szerettem volna olvasni, de valahogy nem vitt rá a lélek. Aztán mikor megkaptam, két éjszaka alatt kiolvastam, volt mikor hajnali 2-ig fent maradtam, mert annyira jó volt, hogy nem tudtam letenni, pedig másnap iskola volt.
Egy nagy érzelmi hullámvasúton vitt végig a regény, én totálisan padlót fogtam a könyv végére. Egyedi, ötletes, jól megírt történet, Adam nagyon tehetséges író, remélem fognak még tőle fordítani magyarra alkotásokat.

#6. - Arany János: Balladák

Képtalálat a következőre: „arany jános balladák”
Egyik kedvencem, az Ágnes asszonyból való jelenet
Igen, így van.Teljesen megszerettem Arany János balladáit. Annyira hihetetlen számomra, hogy micsoda történetekkel rendelkeznek és a legtöbb egyetlen egy oldalra van levetve, egy versszakban annyi minden ki van fejezve, tényleg hihetetlen. Ha nem lett volna egy szuper magyar tanárom, lehet nem láttam volna meg ezeknek az alkotásoknak az értelmét, azt hogy mennyire izgalmasak is ezek az amúgy teljesen furcsának és érthetetlennek tűnő sorok. Tele vannak csavarral, felér egy árnyvadász történettel, ami számomra nagy szó. Nem egyszer esett le az állam, mikor felfogtam ezeket a balladákat. Ez is jó példa arra, mennyire nagy kincsek vannak eldugva a magyar irodalomban, csak nagyon mélyen vannak és sokat kell hozzájuk ásni.

#5. - Leiner Laura: Remek! 

Ennek a könyvnek is valahol az elején kellett szerepelnie, mert nagyon közel került a szívemhez. Nem is olyan régen olvastam ki és írtam róla bejegyzést. Ez az a könyv, amely a kedvenc Leiner Laura könyvemmé nőtte ki magát, pedig aki vissza nézi az eddigi bejegyzéseket, eléggé imádom az írónőt és az alkotásait, az SzJG-n nőttem fel és a Bexiért is oda és vissza vagyok. Viszont a Remek!-et mindegyiken felülmúlóan megszerettem. Egy felejthetetlen nyári történettel rendelkező regény, amely az írónő első alkotása.

#4. - Cassandra Clare: Árnyak Ura 

Ez az év nem volt a leggazdagabb árnyvadászok szempontjából, mondhatnánk úgy is, hogy egész tragikus. Elkaszálták a Shadowhunters sorozatunkat, amit pont nem rég kezdtem el megkedvelni. De azért volt egy könyv, amit a 704 oldalával be kellett osztanunk az év 356 napjára. Nekem természetesen nem sikerült és pár nap alatt bedaráltam. Utána csak azt tudtam mondani: " Cassie, egyszerűen imádlak és azt a világot, amit megteremtettél. Csak ne kellene oly sokat várni a folytatásra... ". A legérzelmesebb könyv volt ez az összes közül és az a baj, hogy tudom, a folytatás még ennél is drámaibb lesz.
De csak pozitívan tudok tekinteni a jövőbe, mert nem sokára érkezik az új trilógia is, a Last Hours, amit én az összesnél jobban várok, mivel A Pokoli Szerkezetek volt a kedvencem és nagyon kíváncsi vagyok Tessa és Will gyermekére és arra a korra.

#3. - André Aciman: Szólíts a neveden!

Ez a könyv hatalmas hatást gyakorolt a világban ebben az évben. Ha visszagondolunk, minden évben volt egy ilyen, régen a Twilight, utána az Éhezők Viadala és stb. Idén ő, a Szólíts a neveden! Sokszor futottam barackos képbe és sok helyen láttam eme az alkotást, ezt pedig természetesen teljesen meg lehet érteni, mivel nagyon jól megírt könyv, nagyon jó történettel és film is készült belőle. Nekem is ugyanígy nagy kedvenc lett első olvasás után és minden díjat megérdemelt ez az alkotás, amelyet megkapott. Kíváncsian várom a folytatását a jövőben.

Képtalálat a következőre: „szólíts a neveden barack”



#2. - Rupi Kaur: Tej és méz 

Sokat gondolkodtam, hogy a dobogó hármas helyezéseket hogyan is osszam el, de végül eldöntöttem, ezt az alkotást fogom a második helyre állítani. Egy amolyan verses jellegű szösszenet volt az egész, amit egy forró habod fürdősós vízben, gyertyafény mellett olvastam ki, citromfű teát szürcsölgetve. Mondhatnám úgy is, hogy abban a pár mondatban, ami a lapokon vannak, egyszerűen meg van minden. Ez a könyv gyógyító hatással íródott, azt hiszem, legalábbis nálam ezt érte el. Régi sebeket tépett fel, tejet és mézet csepegtetett rá, hogy véglegesen beforrjon a helye a sérülésnek. Imádtam és biztosan újra fogom olvasni a jövőben! Ez egy olyan kis kalauz lehet az ember életében, amit minden nehéz szakaszban elő tud kapni, ha egy kis segítség kell számára. Mindenkinek kötelezőolvasmány szakítás után! 


#1. - Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!

Szerintem senkit sem lepek meg, ha egy Tibis könyvet állítok a listám első helyére. Hát bizony, ő volt számomra A Könyv ebben az évben. Tényleg hihetetlenül vártam már, hogy megjelenjen, odáig voltam érte és még könyves dobozkában is érkezett meg hozzám. Teljesen odáig voltam érte, érzelmileg a tetőpontomon túl hatott rám a regény. 




Szóval ezek lennének a legkiemelkedőbb olvasmányaim az évben. Nagyon nagy élmény volt rájuk visszaemlékezni, mert mindegyikhez tudtam kapcsolni egy pillanatot, egy életérzést, egy emléket, egy évszakot. Nektek is ajánlom, hogy csináljatok magatokban ilyen évösszegzést!

És minden kedves olvasómnak nagyon nagy BÚÉK-ot! Nagyon örülök, hogy vagytok nekem, olvastok engem. 2019-ban újra találkozunk!
- Edmond
0
Share

~ Könyvértékelés ~




Cím: Remek!

Írta: Leiner Laura

Oldalszám: 336

Kiadta: L&L, Budapest, 2018

Eredeti megjelenés: 2005

Kategória: Ifjúsági, Nyári olvasmány, Romantikus, Humoros, 2000-es évek 






Fülszöveg: 

Mire számíthat egy 19 éves lány, aki nagy nehezen végre megszabadul az iskolától, és soha többé a közelébe sem akar menni? Akinek a barátja az egész nyarát Floridában tölti – nélküle? Akinek mindene a film, forgatókönyvíró szeretne lenni, csak éppen még egy betűt sem írt le? 
Például elmehet dolgozni egy videótékába, hogy ne teljen tétlenül a nyara. Ennél jobb munkahelyet nem is találhatna, és végre lesz ideje nekilátni a forgatókönyvnek… 
Persze végül semmi sem a tervek szerint alakul, minden a feje tetejére áll: valódi filmbe illő jelenetek, káosz és rengeteg humor Leiner Laura első, bemutatkozó regényében, amely több mint 10 év után jelenik meg újra.



Aznap, amikor tollat és egy feltűnően vékony füzetet vettem a kezembe, volt vagy negyven fok.

Remek! avagy a kedvenc könyvem Leiner Laurától 


Természetesen már minden Leiner Laura könyvön túl vagyok, ami a Szent Johanna gimi utáni időszakban íródott, de mégis csak furdalt a kíváncsiság, milyen lehet tőle olvasni az SzJG előtti " korból ". Mikor újból kiadta az írónő a regényt, egyből fel is kaptam a fejem, hogy márpedig ez a könyv kell nekem. Utána hideg zuhanyként ért a hír, hogy ezt bizony csak fent, Budapesten az L&L-ben lehet kapni. Így történt az, hogy csak most tudtam elolvasni a könyvet, amit nagyon sajnálok, hogy nem árulnak több helyen, mivel vidéken élek, így is nehéz beszereznem egy-egy könyvet, de valahol megértem, hogy csak ott kapható. Szóval pont kapóra jött a fővárosi sulis kirándulás, mivel pont át tudtam szaladni a Westendből a kis Hegedűs Gyula utcai könyvesboltba, hogy beszerezzem a regényt. Zárójelben hozzá tenném, nagy álmom volt mindig is oda eljutni és nagy öröm volt kipipálnom ezt a pontot a bakancslistámról, nagyon hangulatos a hely, az idézetek a falon, a kirakat, mindenképpen megéri elmenni! Miután a kezeimbe tudhattam a Remek!-et, egyből el is kezdtem olvasni, ami valljuk be, nagyon döcögősen indult. 


Több helyen olvastam a könyv előtt, hogy " tényleg látszik mennyire kezdetleges " és tényleg így van szerintem is, de én így ezt el tudtam engedni, és csak élvezni a történetet, a szereplők szálait, a csavarokat és a temérdek poént, akkor is, ha a negyedénél azt mondtam magamnak: biztos, hogy én ezt a könyvet el akarom olvasni? Miért nem teszem inkább félre? De ott volt bennem a tudat, bakker van még legalább 300 oldal hátra, mik történhetnek még? Így hát engedtem a kíváncsiságnak, és mindig egy kis fejezettel haladtam tovább a storyban, ami valahol érthető is volt, mivel haló, 11.-es vagyok több millió leckével és tanulással, de egy huzamosabb idő távlata után végül kiolvastam. Ki ám! És rengeteg élménnyel lettem gazdagabb és azt érzem, igen, nagy hatással volt rám a regény. Teljesen kikapcsolt és elterelte a figyelmem a hétköznapok hülyeségeiről. 

Szerintem nincs abban semmi rossz, ha az ember álmodozik.

A Történetről: 


A képzeletemben Linda, a sorok között
Egy nyáron játszódó regényről beszélhetünk, a fő motívum, ami beindítja és viszi a történetet előre, az a videó téka. Linda, a fiatal nő, aki végre leérettségizett, az iskola közelébe sem akar menni, fogalma sincs, hogy mit kezdjen az életével, de egyet tud biztosan, bolondul a filmekért és pontosan ezért forgatókönyv író szeretne lenni. Az unalmas nyarat hasznosan szeretné eltölteni, ezért kapóra jön neki, hogy munkát vállaljon a helyi tékában, amely éppen akkor nyílt meg. Itt jönnek képbe a főbb szereplők, akik csak színesebbé teszik a történetet és viszik a cselekményt egyre előrébb. 
Hajnalba nyúló bulik, eszméletlen események indulnak el a lány átlagos életében, akit a barátja magára hagyott. 
Tom, az üzletvezető és buta szőke barátnője, Mike, Linda bátyja és annak a buta szőke barátnője meg persze Jason mondhatni a Leiner Laura főszereplők ősatyjai és ősanyjai. Szerintem ez a sok Laura könyv után hihetetlen érzés látni, honnan ered mindez a sok besteller regény.  
Lindát teljesen a szívembe zártam, azt hiszem, hogy kilóg a sorból,  annyira valódinak érzem. Látszik, hogy az írónő teljesen bele írta magát a könyvbe és pontosan ezért szerettem meg teljesen a Remek!-et. 
A mellékszereplők itt is csak vitték a prímet, Linda pedig közvetítette az eseményeket. Picit SzJG feelingem volt, csak egy kicsit felnőttesebb kiadásban. Ez a könyv inkább a 17 éves korosztálynak íródott, mintsem a fiatalabb korosztálynak. Túl sok spoilert nem szeretnék a bejegyzésben így azt nem fecsegem el, miket is csináltak a karakterek, de az biztos, hatalmas hülyeségeket és rengeteget nevettem. 
Ha már kaptunk egy film őrült főszereplőt, természetes, hogy rengeteg filmes utalással volt tele a regény, amit én külön nagyon szerettem és tetszett, több filmet is felírtam a listámra, amit biztosan meg kell néznem. 
A könyv végére komolyan minden, még a legidegesítőbb szereplőket is sikerült megszeretnem, ilyen volt például a két szőke.  
A történetben nem volt bonyodalom, tetőpont, megoldás, hanem inkább kibontakozás, bonyodalom, bonyodalom, megoldás, de egyből újabb bonyodalom, amelynek megoldása után megint jött egy újabb bonyodalom és így tovább egészen a regény végéig, amikor is kaptunk egy szerintem tökéletes lezárást, amikor mondhatni, leesett az állam és azt mondtam, na ez a könyv aztán ott volt a csúcson. Tényleg az egész egy hatalmas katyvasz, káosz és pontosan így volt minden rendjén benne. Egyszerűen imádtam! 



Tudom, fekete-fehér kép meg minden, de szerintem nagyon feelinges és nyagyon is kapcsolódik a regényhez. Imádom és egyből a Remek! jutott eszembe, amikor megláttam a fotót. 



























Végezetül pedig annyit, hogy a regény legvégén volt egy írói levél, amelyet megtekinthettek az interneten is, mivel Laura megosztotta, de én direkt nem olvastam el addig, amíg a Remek!-et nem tudhatom magam mögött és nagyon jól is tettem, így sokkal hatásosabban érintett ez a kis plusz. Én kvázi teljesen meghatódtam rajta és nagyon mélyen elgondolkodtam. Egyik az, hogy Laura nagyon mélyen beengedett minket, olvasókat az ő életébe, tökéletesen lefestette, hogy milyen volt a világ akkor, mikor íródott a regény és nagyon sok mindenben igaza is volt. Sokszor csak leül az ember a gép elé és megnéz egy filmet, aztán párat kattint és jöhet a következő. Teljesen elmarad a varázsa, az élmény. Semmit se tesz érte, nem kell elsétálni egy tékába sem, minden ott van előtte, a sötét szobájában, a lehúzott redőny mellett. Elfejtünk élni. Igazán élni. Nekem nagyon tetszett ez az írói levél és arra a döntésre kellett jutnom, ez az eddigi kedvenc Leiner Laura regényem. Igen, kezdetleges. Igen, mindenkinek amerikai neve van, csak a főszereplőnek nem. Igen, nem ez hozta meg az írónő sikerét és vannak hibái, de éppen ezért annyira tökéletes. Tényleg megszerettem a könyvet és mindenkinek nagyon ajánlom!

Értékelés: 


- Összegzés: 5/5 - Imádtam! 

- Borító: 4/5 - Nem vagyok tőle annyira elájulva, de még bele fér az elmegy kategóriába. 

- Ajánlom: Leiner Laura eddigi olvasóinak kötelező olvasmány! Emellett valaki egy könnyed nyári történettel szeretne kikapcsolódni, akkor ez a tökéletes választás. 

0
Share

A Sötétség Öröksége 1 évad 5 rész 
~ Értékelés ~ 



Annyira el voltam havazva, hogy meg is feledkeztem a sorozatról és mikor Luca, az egyik barátom szólt, hogy csütörtök van és nézzük az új részt, teljesen megörültem. 
Eddig talán ez volt a legérzelmesebb epizód, nagyon jól volt felépítve a cselekmény, folyamatosan WOW és azta pillanataim voltak. 

Az iskola falai között zajló események a Diákelnökök szavazatára fókuszált, minden vámpír, boszorkány és vérfarkas választott egyet maguk közül, akik őket képviselik a diákok tanácsában, akik Landon sorsáról fognak dönteni, hogy maradjon vagy menjen. 
Lizie természetesen megint alakított, kampányt indított, hogy ő nyerjen. Plusz pont a készítőknek a lány ruhája, amely az Éhezők Viadalához volt utalás. 



A mai rész misztikus lénye egy gyönyörű nimfa volt, amit én különösen örültem, mert az egyik kedvenc mitológiai lényem. Imádom az ő történetét, ami amúgy totál klisé szomorú love story, de ettől független oda és vissza voltam tőle, gyönyörűen ment ez a szál egészen a végéig. Tényleg arra gondoltam, mennyire lélegzetelállító és pontosan ezért szeretem annyira ezt a sorozatot. Szomorú volt, bár egyben varázslatos és mesés is! Richez való szívfájdalmak is betaláltak, amik gondolom a következő részre adnak utalást.
Egy olyan eseménysor is volt, ami számomra totál érthetetlen és hülye döntés, ez pedig Lizie és Raf szálja. A vak is látja, hogy a vérfarkas és a Jossie között tökéletes lenne a ship, erre lefektetik az ikertestvérével, Lizivel. Fölösleges dráma, szerelmi háromszög. Miért? 

Mielőtt Hope elküldi Landont New Orleansba egy barátjához, hogy felkutassák a fiú anyját. Romantikus búcsú csók, amit már alig vártam a jelenetben. 

Hope és Landon pillanati minden pénzt megérnek, imádom őket, ketten. A rész zárása is nagyon betalált, csak mosolyogni tudtam olyasféle hülye fejjel. Bár volt béna húzás itt is, mondjuk Hope mikor elsétált, és jött a busz, csak azt tudtam mondani, menj már el onnan, elütnek te szerencsétlen!
Erre Landon is kisétált a busz elé, mikor már azt kiabáltam, jaj mindkettőtöket elütnek! Természetesen ez egy sorozat és a busz megállt, tök romantikus megvárva a szerelmesek búcsúzkodását. Az utolsó csavar a legvégén pedig nagyon sok gyanút és találgatást felvetett bennem, tényleg beindult az agyam és mindenféle dolgok kreált, milyen lény is lehet Landon. 

A 6. rész előzetese pedig külön nagy döbbenetet okozott nekem, mivel viszont láthatjuk a halálból visszatért Jo-t, aki ugyebár a Vámpírnaplók 6. évadának végén halt meg, Alaric menyasszonya volt és az ikrek biológiai édesanyja. Nagyon izgalmas résznek ígérkezik a következő is, már elmondani nem lehet, mennyire várom! Az előzetest itt megtekinthetitek. 

0
Share

~ Könyvértékelés ~


az
ölelő
karoknak




Írta: Rupi Kaur 

Cím: Tej és méz

Eredeti cím: Milk and honey

Oldalszám: 208 oldal

Kiadta: Könyvmolyképző kiadó, Szeged, 2018 

Fordította: Kamper Gergely 

Kategória: Verses, Inspiráló, Komoly témák, Feminista





Fülszöveg: 

ez itt egy utazás
verseken át az életben maradás felé
ez itt huszonegy év
vér verejték és könny
ez itt a szívem
a kezedben
ez itt
a fájdalom
a szeretet
a törés
a gyógyulás
- rupi kaur
A tej és méz versek és prózai írások gyűjteménye a túlélésről, az erőszak, az abúzus, a szerelem, a veszteség, a nőiség megéléséről. A könyv négy fejezetre oszlik, mindegyik más célt szolgál, másféle fájdalommal foglalkozik, másféle sebeket gyógyít. A tej és méz az élet legridegebb pillanatain vezeti át az olvasót, mégis mindenben talál valami melegséget, mert a melegség ott van mindenben, csak keresni kell.



A Tej és méz az első a Karácsonyi listámról, amit megszereztem és kiolvastam, ennek a listának egy külön bejegyzést is szántam, ami ha érdekel, itt elolvashatod. :) 
Mikor megtudtam, hogy a Könyvmolyképző ki fogja adni az alkotást, egyből felpörögtem. Külföldön őrületes kultusza alakult már ki a könyvnek, rengetegen odáig vannak és nem tudnak betelni vele.  Egy időben tele volt az instagram ebből szedett idézetekkel, képekkel én pedig csak néztem, hogy wow hű de jónak tűnik, mi lehet ez? Most pedig hazánkba is elérkezett! 

Mihelyt felkerült a weboldalra, egyből előrendeltem, szóval már november végén a kezembe tudhattam a Tej és mézet. Érdekes tapintása van, mikor kivettem a csomagból sokáig csak ámultam és simogattam a felületét, de nem húzom tovább az idegszálakat, nézzük mi is van benne! 


A tartalmát 4 nagy vázra lehet osztani, az első a fájdalom, ami a 9.-től a 43. oldalig tart. Több sor is az erőszakot boncolgatja, a gyermeki traumákat, az alkoholista szülőket és az első szerelmet. Az írónő stílusa lehengerlően szókimondó, nemes egyszerűséggel ír le nagyon is bonyolult és kínzó dolgokat. Külön érződik az egész könyvön a feministasága, amire szerintem külön szükség is van a mai világban.
Imádtam az alkotásban a sok rajzot is, amik teljesen vissza tudták adni a sorok hangulatát, mintha a betűk vonalakká váltak volna és megelevenedtek volna szimbólumokban.  
A második egység a szeretet, ami természetesen a központi témába a szerelmet helyezi, bár a családi szeretettel indít. Aki tapasztalta már azt az elsöprő szerelmet és vágyakat, annak biztosa ismerős érzések lesznek, amit ezek a sorok váltanak ki belőle. Keserédesen gondoltam vissza a könyv ezen része olvasása közben az eddigi életemre, tapasztalataimra, régi szerelmeimre. 

hazudnék ha azt mondanám 
hogy eláll tőled a szavam 
az igazság az hogy úgy elgyengül 
tőled a nyelvem hogy elfelejti 
milyen nyelven beszél

A harmadik " fejezetben " a törés a főtéma, talán ez a rész tetszett számomra a legjobban. Egy forrókádas-habos vízben olvastam ki, illatgyertyákat gyújtva magam körül.  Egyszerűen feltépte a szívemet és onnan szólt a szerző. Csak olvastam és olvastam és minden soron mélyen elgondolkodtam és a saját életemből vett példákkal dolgoztam fel a történéseket és láttam át a múltamat. Magaménak éreztem ezt a részt, mintha leírta volna azt a törést, amit fél éve éltem meg egy nehéz szakítás után. Úgy érzem, hogy akkor, egy éve egész végig velem lett volna a könyv és nyár elején is, minden könnyebben ment volna, de így utólag is nagyon örülök, hogy elolvashattam, azt hiszem most jöttem rá igazán mindenre.

egyikünk sem boldog de egyikünknek sincs mehetnékje újra meg újra összetörjük hát egymást és elnevezzük szerelemnek

Tennivalókat is találhatunk itt szakítás után, amik nekem külön a kedvenceim voltak. Azt a tizenhat pontot, úgy, ahogy van, olyan sorrendben kell végig vinni és betartani, utána biztos a gyógyulás! 
Az utolsó felvonás maga az inspirációs édenkert volt számomra, ennek a címe: a gyógyulás.  Ezekben az oldalakban került a legtöbb szamárfül - Hupsz - a könyvbe, de tényleg! Folyamatosan csak arra tudtam gondolni, ez mennyire bölcs és elgondolkodtató, egyszerűen muszáj valahogy bejelölnöm. 
Itt rengeteg kedves szót kap az olvasó magától a szerzőtől, amire igenis szükségünk van, embereknek. Ehhez fogható inspirációt egy helyen még nem tapasztaltam, komolyan feltöltött a könyv és azokat a sebeket, amik nem gyógyultak be teljesen, a közepén feltépte és itt most már teljesen sikerült be is gyógyítania bennem. 

maradj erős akárhogy fáj
táplálj belőle virágokat
segítettél hogy
virágok hajtsanak ki a fájdalmamból
virágozz hát te is légy gyönyörű
veszedelmes
harsány
virágozz finoman
vagy ahogy kell
csak virágozz
– az olvasónak



Számomra ez a könyv számomra egy ajándék volt, egy csodálatos ajándék, érzem, hogy több lettem tőle, mint voltam és ez nagyon jó érzés. 
A könyv átkalauzolt a legnagyobb hullámvölgyeken az életben, egészen a gyermekkortól, a felnőttkorig. Sokszor nem vesszük észre, hogy a legmélyebb pontokon is nem kell más, csak egy kis tej és méz. Szeretet, fény, melegség. Nehéz olvasmány volt a tartalmát tekintve, mégis megkönnyítette nekem, hogy a sok negatív és fájdalmas témát egyszerűen úgy tálalja elém Rupi Kaur, hogy amilyen sebeket ejt rajtam, azzal csak tapasztalatot ad az élet nehézségeiről és utána erre a sebre tejet és mézet csepegtet, megtanítja, hogyan kell begyógyítani és átvészelni a nehéz időket a lehető legpozitívabb gondolkodással. 


Ajánlom: Ha most vagy túl életed szakításán, szomorú vagy, nem szereted önmagad, nehézségekkel küzdesz, kérlek, vedd a kezedbe a Tej és Mézet. Ígérem jobb lesz! 
0
Share
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Top 10 kedvenc zeném Leiner Laura könyveiből

Rendszeres olvasóim

Ennyien jártatok már itt :)

Keresés

Népszerű a blogon

  • Rupi Kaur: Tej és méz
    ~ Könyvértékelés ~ az ölelő karoknak Írta: Rupi Kaur  Cím: Tej és méz Eredeti cím: Milk and honey Olda...
  • #Összehasonlítás: Vámpírnaplók - Sorozat vs. Könyvek
    Sziasztok! Számomra egyik legkedvesebb sorozat, a Vámpírnaplók ezen a napon egy éve, hogy véget ért, 2017. március 1...
  • Leiner Laura: Egyszer
    ~ Könyvkritika ~ Vigyázat! A bejegyzés SPOILER-t tartalmaz! Írta: Leiner Laura Cím : Egyszer Rész : Bexi sorozat 6. rész...
  • Leiner Laura: Ég veled
    ~ Könyvkritika ~ Írta: Leiner Laura Cím: Ég veled Rész: Az Iskolák Versenye trilógia 1. része Kiadta: L&L, Bud...
  • SzJG Idézetek
    Sziasztok!  A Szent Johanna Gimi 8. születésnapjának alkalmát úgy gondoltam, nem hagyhatom bejegyzés nélkül a blogon.  Azokat az id...
  • Top 10 kedvenc zeném Leiner Laura könyveiből
    Sziasztok molyok! Már a jó Isten sem tudja, mikor posztoltam utoljára ide a blogra, akik követtek, láthattátok platformot váltottam és a B...
  • Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba
    ~ Könyvkritika ~ Írta: Rácz-Stefán Tibor  Cím: Mikrofonpróba Rész: Szállj a dallal! sorozat 1 része          A Fogad...
  • Leiner Laura: Remek!
    ~ Könyvértékelés ~ Cím: Remek! Írta: Leiner Laura Oldalszám: 336 Kiadta: L&L, Budapest, 2018 Eredeti megjelenés: 2005...
  • Leiner Laura: Maradj velem
    ~ Értékelés ~ Írta: Leiner Laura Cím: Maradj velem Rész: Iskolák versenye-trilógia 2. része  Oldalszám: 462 olda...
  • Legacies 1x1
    A Sötétség Öröksége 1 évad 1 rész - Értékelés  A Legacies , avagy a magyar fordításban: A Sötétség Kora egy olyan összetett, többszö...

Blogarchívum

  • ►  2020 (1)
    • ►  május (1)
  • ►  2019 (5)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
    • ►  január (1)
  • ▼  2018 (22)
    • ▼  december (4)
      • Ilyen volt 2018 - Avagy az évem top10 könyvben
      • Leiner Laura: Remek!
      • Legacies 1x5
      • Rupi Kaur: Tej és méz
    • ►  november (8)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
    • ►  március (3)
  • ►  2017 (16)
    • ►  december (1)
    • ►  november (1)
    • ►  október (4)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (6)

Címkék

Árnyvadászok Élménybeszámolók Értékelés Extrák Idézetek Kívánságlista Könyvadaptáció Könyvből film Összehasonlítás Rólam Sorozatok TheLastHours

Mit olvasok most?

Megtaláltok a Facebookon is

Edmond Könyvkuckója

Instagramon is megtaláltok ;)

@bognar_edmond
Copyright © 2015 Edmond Könyvkuckója

Created By ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates