Legacies 1x2


A Sötétség Öröksége 1 évad 2 rész
 ~ Értékelés ~ 



Padlót fogtam az első rész folytatásától! 


Kicsit megkésve tudtam csak megtekinteni A Sötétség Öröksége 2. részét, mivel az iskola mellett nagyon el voltam havazva, viszont most jött a hétvége és végre sort tudtam rá keríteni.
Ha még nem láttad az első részről írt véleményem, akkor itt megtekintheted.


Nagyon kíváncsi voltam a folytatásra, mivel elég durván függővége lett az első résznek.
Én teljesen azt gondoltam, hogy az elkövetkezendő részek most arra fognak épülni, hogy Hope Landon után fog majd kutatni és keresni a fiút, hogy bosszút álljon rajta és ezt a szálat egy pár részen át fogják vinni. Hát nem így lett. Az események annyira begyorsultak az epizód alatt, hogy azt követni is alig tudtam. 


A történet kettő szálra bomlott, az egyik az iskola falai belül zajlott, míg a másik szál, kint, Alaric, Hope és Rafael társaságában a buszos baleset helyszínének területén, az erdőben. Itt nem várt események következtek be, amire sem én, sem Alaric nem számított.  Engem nagyon megdöbbentett, hogy a sorozat ennyire átment természetfelettibe, mert oké, hogy eddig is voltak benne vámpírok, vérfarkasok és boszorkányok, de csak ennyi. Meglepett, hogy a készítők ennyire kreatívak voltak és új lényt hoztak. A rész előzetese alapján én a megzavarodott nőt egy tűz okádó boszorkánynak hittem, arra gondolni sem tudtam, hogy sárkány. Sárkány? Annyira hihetetlennek tűnt, pedig így volt. 
A kreátorok nagyon kitettek magukért, lélegzetelállító elemekkel volt tele a játékidő. Jól volt megjelenítve a sárkány, komolyan csak ültem és néztem kidülledt szemekkel, hogy ez meg mi. 
Amíg ők az életükért küzdöttek a sárkány leküzdésében, addig egy másik csapat harcolt az iskolában egy football meccsen. Izgalmas és pörgős volt ez a szál is, " picit " hétköznapibb gond volt a meccs megnyerése, mint egy sárkány legyőzése, de azért ez is oda ütött. Külön jár a pont a zenei aláfestésért, nagyon passzoltak, sokkalta jobbá tették a pillanatokat. 


A részben egy új kedvenc karaktert is avattam, akivel már az előzőben is szemeztem. Ő nem más, mint Lizzie. Egyszerűen odáig vagyok a szerepéért, rengeteget nevetek a beszólásain, a gesztusain és a színészi játékán, de legjobban azt imádom benne, hogy Caroline TVD elején lévő énét látom benne, és köszön nekem vissza a képernyőről. Folyamatosan az jutott eszembe, hogy Úrsiten! Tiszta Caroline! vagy Hoppá a Caroline-vér, esetleg Látszik, hogy Caroline az anyja. IMÁDOM! És már alig várom, hogy Candice Accola is benne legyen a sorozatban, hacsak egy pár részre is! 


Mindent összevetve ütős rész volt, nem számítottam rá. Az biztos, hogy még jobban felkeltette az érdeklődésemet a sorozat iránt, bár már eddig is hatalmas volt.
Kicsit hasonlít a Vámpírnaplókhoz, csak mondjuk úgy, hogy ez a sorozat felturbózva lett a Legacies.

Edmond

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése