A 2. rész záróképénél azt mondtam magamban, hogy na neee. Mi fog rám várni a következő részben? Nagyon kíváncsivá tett maga a lény, hogy hogyan fog kialakulni a története a részben és milyen körülmények lesznek, milyen bonyodalmakat fognak kitalálni a készítők. Az epizóddal teljesen elégedett voltam, sőt imádtam. Lássuk hát, hogy miért!

Kezd már előttem kitisztulni az egész széria külalakja. Míg a Vámpírnaplókban kaptunk majdnem egy teljes évadot egy adott természetfeletti lényre, esetleg gondra, itt általában elintézik egy rész alatt, ami valahol jó is, mert nagyon pörgőssé teszik ezzel a sorozat részeit. Minden epizódban van egy adott bonyodalom, egy fő gonosz, egy rejtély, amire a tetőpont előtt jönnek rá, aztán a végső összecsapás, a zárókép pedig egy újabb bonyodalom kezdete. Valahogy így tudtam lefesteni a sorozatot. Ezt kicsit az Odaát ( Supernatural ) c. híres CW sorozathoz tudnám hasonlítani, amely már 2005 óta fut, és 14 évadot élt meg eddig. Ha erre hajaz a Legacies is és mindent jól csinálnak a rendezők, hosszú és fényes jövőt tudok neki jósolni. 

De térjünk is rá a 3. részre, amely We're Being Punked, Pedro címmel fut. A részünkben megismerhetjük a Vízköpőszörny legendáját. Van benne egy nagyon szép flashback, amivel jó pár száz évet megyünk vissza az időbe és megismerjük a legendás kard, és a védelmező szörny történetét. Én személy szerint imádom az ilyen jellegű jeleneteket a Vámpírnaplók világában, örülök, hogy itt is alkalmazták a kreátorok. Nagyon ötletes volt ezt a lényt megtalálni, teljesen előveszik a legendákban ismert szörnyeket és vászonra viszik, közben pedig nagyon is jól csinálják! 

Kaptunk pillanatokat szeretett városunk, Mystic Falls központjában is, tetszett, ahogy kavarodtak a paranormális lények az átlagos emberekkel, csak egyre tudtam ekkor gondolni, hűha ebből aztán dráma lesz. Hope és Jossie közös jelenetei is jól jöttek már, esküszöm rossz érzés, hogy a főhősnő kvázi egyedül van és nincsenek barátai. Lizzie pedig megint csak hozta a szokásos formáját, amit annyira nagyon imádok benne. Meglepődtem, mikor rájöttem, hogy ez a Salvatore Boarding School igazából nem csak gimi, hanem általános iskola is, eddig nem tudtam, miért nem jutott el az agyamig, de tetszettek a jelenetek a kisgyerekekkel. 

Lizzie harca a szörnyeteggel nagyot ütött, gondoltam magamban: Ez az! Bár ez csak pár percig tartott, mert aztán a csaj kezdett kővé dermedni és mondtam utána azt, hogy ohh, nemár.

Legnagyobb és kedvenc kiakadásom a részben pedig az volt, mikor egy régi szereplőt láthattunk viszont a részben, miután Raf és Landon az életüket kockáztatták. Aki pedig megmentette őket az nem volt más, mint... Jeremy! Totál váratlanul ért, egyszer csak levette a kapucnit és ott volt. Az állam leesett. Ezért is olyan jók ezek a spin-off sorozatok, mindig adnak egy kis nosztalgiát. 

A tetőpontot volt ebben a részben is a legnagyobb hatással rám, egyszerűen odáig voltam érte. Ahogy járta az iskolát a szörny és mindenki csendben és rettegve...Nagyon fokozták a hangulatot a nézőkben. Aztán természetesen belibbent Hope és egy kis sötét mágiával le is rendezte szegénykémet. Hatásosabb volt, hogy Jossie is vele volt, szerintem nagyobbat ütött így. 

A rész végén pedig jött egy újabb csavar, ami függve hagyta bennem a történetet. Irodalom órán a balladai homályról tanulunk, na én pontosan ezt érzem a részeket végén is. Találjam ki, hogy mi volt ez a lény, miért sikított az a csaj...Hihetetlen!