Edmond Könyvkuckója
  • Főoldal
  • Rólam
  • Bejegyzések
    • Értékelések
    • Extrák
      • Borítóleleplezések
      • Rovatok
      • Élménybeszámolók
    • Book Tagek
    • Interjúk
  • Idézetek
  • Kedvenceim
  • Könyvek, írók, sorozatok

A Sötétség Öröksége 1 évad 1 rész - Értékelés 



A Legacies, avagy a magyar fordításban: A Sötétség Kora egy olyan összetett, többszörösen Spin off sorozat, amely a Vámpírnaplókból és a Sötétség Korából ( eredeti cím: Originals ) nőtte ki magát egy saját, önálló szériává. Rólam tudni illik, hogy oda és vissza vagyok a Vámpírnaplókért már hosszú évek óta és imádtam, mikor kivált belőle az Originals egy külön sorozattá, így nem volt kérdéses, számomra, mikor megtudtam, hogy egy újabb folytatást terveznek, nézni fogom e, vagy sem. 

Egyik kedvenc képem a sorozathoz, full The Vampire Diaries Feeling!
Sorozat ismertető: 
Egy természetfeletti lényeknek alapított bentlakásos iskolában járunk, ahol az új generáció a boszorkányai, vérfarkasai és vámpírjai megtanulhatják kezelni a képességeiket, hogy a történetük hőseivé váljanak, vagy akár el is bukhatnak, és olyan sötét és gonosz teremtményeknek maradnak meg, mint amilyennek születtek.


Mondhatni, hogy én a Vámpírnaplókon nőttem fel, sok minden fűz hozzá a múltamból, így a sorozat fináléja után, 2017. márciusában érezhető volt az űr, amit nem tudtam hogyan kitölteni, ugyanis Mystic Falls, és a Salvatore testvérek akkor már részeivé váltak a heteimnek és ezért is örültem annyira, hogy az Originals kaszája után még egy esélyt adnak a készítők, a nézőiknek. 
Visszatérés Mystic Falls-ba és a Salvatore birtokra engem hatalmas örömmel és nosztalgiával töltött el, tényleg az a feeling, hogy bakker, egy év után végre itthon, " haza értem ".
Sokakban felmerült az a gondolat is, hogy minek még egy bőrt lehúzni erről a történetről, az eddigiek nem voltak elegek? Ha jobban bele gondolunk, a Vámpírnaplók 2008-ban indult az akkori fiataloknak. Azóta mind a szereplő gárda, mint a nézők felnőttek. A Sötétség Öröksége is most, 2018-ban úgy indul, hogy a fiatalabb közösséget szólítsa meg, ugyanazzal az üzenettel, mint 10 évvel ezelőtt az anyasorozat. Pont ezért kellett ez a sorozat, és ezért vártam annyira. Igaz a mondás, a A Vámpírnaplók világa sohasem érhet véget.  


A történet középpontjában Hope Mikaelson áll, akiben három generáció és természetfeletti faj vére keveredik. Ő egy Triblid, azaz boszorkány, vérfarkas és vámpír is egyaránt, a legősibb vámpír, Klaus Mikaelson, és egy alfa vérfarkas, Hayley Marshall gyermeke. Egy elég összetett karakterről beszélünk, amelyet Danielle Rose Russell hihetetlen jól alakít, Hope egy nagyon erős női karakter, persze megvannak benne is azok a híres Elena Gilbert vonások, ahogy sokat veszített, akit szeretett az meghalt, de ő tényleg olyan dinamikus, harcias jelenség, ami Elenaból sokáig hiányzott, és tetszik, hogy belőle pedig nem.
In Medias Res, a dolgok közepébe vágással indítanak már egyből az első résznél, egy ördögűzést láthatunk, amelynek folytán egy fiúból próbálják kiűzni a gonoszt. Ekkor jelenik meg a főhősnőnk, Alaric Salzmanal ( hiányoztál, Ric ), hogy a megmentsék a fiút és biztonságba vigyék a Természetfeletti lények bentlakásos Iskolájába, a Salvatore Boarding Schoolba.
Hihetetlen, hogy ennyi év telt már el, és akiket pár éve a Vámpírnaplókban csecsemőként láttam, azok most velem egy idős 17 éves tinédzserek. Ilyen kedves viszont találkozás volt számomra Lizzie és Jossie, a boszorkány ikrek, akikről megéri egy misét beszélni. Lizzi-vel még nem is lenne annyi bajom, természetesen keveri a bajt ő is, de ami Jossie-ra vonatkozik, na az a nem semmi. Mondhatnám úgy is, hogy Caroline 10x durvábban. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek az ő megnyilvánulásain, az biztos, hogy érdekes ékköve lesz a storynak. 
Landon és Hope a tömlöcnél, már most ők a kedvenc ship 
Nem is a Vámpírnaplók világában járnánk, ha nem lenne bele csempészve az alkotásba egy kis szerelmi szál, ami olyasféle nélkülözhetetlen kelléke ennek a dimenziónak. Ezt is itt megkaphattuk tiltott szerelem ( nem kéne együtt lenned vele, követni kell a régi szabályokat, hogy túléljük, blablabal ) által, ami főhősnőnk, és egy ember fiú között alakult ki, aki nem is teljesen biztos, hogy ember. 
Az első részben már bebonyolódtak a szálak, amiket már most nagyon várom, hogy az évad alatt kibobozzanak velünk. A Legacies pilot epizódja egy ütős, velejéig Vámpírnaplók világában járó fantasztikus rész volt, tele effektekkel, lenyűgöző látvány világgal és vérfagyasztó jelenetekkel. Az epizód zárása komolyan olyan érzéseket váltott ki belőlem, hogy elakadt a lélegzetem. Érzem, hogy már most imádni fogom ezt a sorozatot és csak remélni tudom, hogy a rendező tanult a Vámpírnaplók kisebb, apróbb hibáiból és ezeket itt most el fogja kerülni. 

Mindent összevetve egy nagyon ütős sorozatnak nézünk elébe, már izgatottan várom a következő részt és ajánlom a sorozatot természetesen minden eddigi rajongónak és nézőnek, de persze azoknak is, akik az előzményeket nem láttak, nyugodtan kezdjetek bele, mert tényleg jó! 
16
Share
Sziasztok!

A mai bejegyzésben arról szeretnék nektek beszámolni, hogy mit is rejtett az én kis könyves dobozom és mennyire tetszettek a benne lapuló meglepetések. 
Az instagram oldalamra kiposztoltam ( edmond_konyvkuckoja ) az egész kibontó videót, amit, ha lejárt a 24 óra, a fókuszban található UnBoxing videóim között is megtekinthettek. Úgy gondoltam, hogy ez a doboz nem csak egy videót, hanem egy bejegyzést is megér, itt a blogon, szóval kezdjünk is neki! 


Bizonyára aki ismer és már régebb óta követi a blogom és az én életem, az tudja, hogy Rácz-Stefán Tibor, az Élni Akarok! és sok más sikeres regény szerzője az én kedvenc íróm is, így nem volt kérdés, mikor megláttam, hogy az Éni Akarok!-hoz könyves doboz útján is hozzá lehet jutni, megrendeljem e. Igaz, hogy jóval a kiadása után tudom csak elolvasni a regényt, de az én véleményem szerint megérte ennyit várni erre a csodás dobozra, amely amúgy számomra az első ilyen könyves dobozocska volt. 
A dobozt egyik barátommal, Dórival ketten rendeltük meg és nyitottuk is ki együtt. ( természetesen ő is és én is a sajátomat ) 
Elsőnek, ahogy a dobozba pillantottam, egy kis lapocska volt a tetején, amelyen össze volt foglalva a doboz tartalma.  
Az én szememet másodszor egy gyertya szúrta ki, amelyről később kiderült, hogy forrócsokihoz por, benne sok-sok pillecukorral, amit én fel sem fogtam, csak miután kibontottuk és Dórival bele kóstoltunk. 
Aztán a rengeteg hungarocell között egy aranyos kis Dream Big feliratú jegyzetfüzet is akadt, aminek én személy szerint nagyon nagyon örülök, mert sosem volt egy ilyen jellegű mini füzetem és biztosan nagyon hasznos lesz majd az iskolában. Orgonás tömb szappant is találtam a tárgyak között, ami a könyv témájához nagyon passzol, mivel Lillának a kedvenc virága az orgona, ez a növény a regény borítóján is megfigyelhető. 
Egy kék hosszú szalag is volt a dobozomban, amelyre kis kék csipeszek voltak akasztva, gondolom polaroidoknak mivel a regényben a fotózásnak is nagyon fontos szerepe van. 
Dóriét és az én csomagomat összehasonlítva az én tárgyaim sokkalta fiúsabbak voltak, míg például Dóri szalagja rózsaszín, és jegyzetfüzete virágos volt, amit szerintem nagyon jól tettek a készítők. 


Ami nekem talán a legjobban tetszett, az az volt, hogy a könyvben az oldalak között kis írói üzenetek is megtalálhatóak, szóval mikor a regényt fogom olvasni, és olyan oldalra érek, akkor plusz információkat is megtudhatok, mire gondolt azon a bizonyos pontom éppen a szerző. Szerintem ez nagyon ötletes és izgalmas.  
Mindent összefoglalva számomra egy nagyon pozitív élmény volt ez a Bubble Book Box, nagyon örültem neki és tényleg egy olyan élményt adott, amit utoljára kb 8 évesen éreztem a Karácsonyfa alatt. Imádtam! 


Insta: https://www.instagram.com/edmond_konyvkuckoja/



0
Share

~ Könyvkritika ~





Írta: Rainbow Rowell

Cím: Fangirl

Oldalszám: 448 oldal

Kiadta: Scolar, Budapest, 2015

Fordította: Sóvárgó Katalin

Műfaj: Ifjúsági, Romantikus







Fülszöveg:
Cath ​imádja Simon Snow-t. 
Oké, Simon Snow-t mindenki imádja… 
Ám Cath-nek az egész élete abból áll, hogy rajong – amihez nagyon ért. Cath és Wren, az ikrek kisiskolás korukban menekültek a Simon Snow-sorozathoz, miután az anyjuk elment. 
Elolvasták a könyveket. Újraolvasták őket. Beköltöztek a Simon Snow-fórumokra, továbbírták Simon Snow történeteit, az összes premieren valamelyik szereplőnek öltöztek. 
Cath nővére nagyjából kinőtt a rajongásból, de Cath nem bír. Nem is akar. 
Most, hogy felvették őket a főiskolára, Wren megmondja Cath-nek, hogy nem akar egy szobában lakni vele. Cath kikerül a védelmi zónájából, ettől fogva egyedül kell megállnia a lábán. Lesz egy mogorva szobatársa, akinek a kedves fiúja örökké náluk lebzsel; egy regényíró professzora, aki szerint a fanfickel bealkonyult a civilizációnak; egy jóképű évfolyamtársa, aki csak a szavakról akar dumálni… és közben folyamatosan izgulhat lágyszívű, érzékeny apjáért, aki még sose volt igazán egyedül. 
Tehát az a nagy kérdés: kibírja-e Cath úgy, hogy Wren nem fogja a kezét? Elég nagy már ahhoz, hogy a saját életét élje? Egyáltalán fel akar-e nőni, ha a felnőtté válás ára az, hogy le kell válnia Simonról?


Régebb óta fájt a fogam erre a könyvről és az írónő többi alkotására is, mint például az Eleanor és Park-ra, csak jókat hallottam az alkotásokról, de valahogy sohasem jutottam el odáig, hogy megvegyem és elolvassam a regényeket. Egészen mostanáig. Azaz addig a délutánig, amikor a vasárnapi ebéd után megláttam, hogy a Líránál leárazások vannak. Amikor megláttam a Fangirl-t, tudtam, hogy nekem ezt a könyvet meg kell rendelnem. Így kerültem hozzá a regényhez és így tudtam elolvasni és milyen jól tettem!

A Történetről: 



A regény főszereplője a fülszövegben is olvasható Cath, akinek az Egyetem nehézségeivel kell szembenéznie és csak kizárólag magára támaszkodhat, mióta mentsvára, Wren, az ikertestvére dobta őt egy másik szobatársért a bulisabb, izgalmasabb élet reményében, amit a visszahúzódó, nem túl barátságos és otthon ülős testvérétől nem kapott meg. A lánynak a Simon Snow és a hozzá írt fanficek világa nyúlt menekülő utat az élet nehézségei elől, mígnem be nem sétál az övébe szobatársa, Reagan expasija, aki mosolygásával és kedves kisugárzásával fényt visz a lány amúgy átlagos és szürke hétköznapjaiba. 
Tuti, hogy a főszereplő karakterének a hibája, de én sokáig nem is érzékeltem, hogy Levinek bejön a lány. Nem olvastam a fülszöveget és nem vágtam le, hogy Levi lesz Cath love storyja, aztán nagyokat néztem, mikor megtörténtek, amiknek meg kellett történnie. Érezhető volt, ahogy a két karakter egymásba szeret, és a különbséget is meg lehetett figyelni, a könyv végén, és a " kezdünk egymásra szeretni" részeknél, kb a könyv közepétől kezdve. De ami számomra a legmeglepőbb, hogy én egy totál romantikus regénynek hittem ezt a storyt és másból se fog állni, csak a szerelemből, de nem. Hatalmasat tévedtem, mert történet nem arra épít, nem arra teszi a hangsúlyt, sokkal inkább Cathre, az életére, a nehézségekre, amiken át kell mennie egyedül és itt az egyedül szón van a hangsúly. Azt hinné az ember, hogy egy kis nyámnyila a hősnőnk, amiért ennyire nem akar új emberekkel ismerkedni, és amiért ennyire nem tud szocializálódni és közben meg, mikor megismerjük a belső vívódásait, megtudhatjuk, hogy mennyi terhet cipel magán, hogy mennyire nehezen viseli, hogy egy új helyre, egy új közegbe került, az egyetemre és ott kellett hagynia a gimit, a tini éveit és felnőnie a felnőttek világába. A gyermekkori traumája, hogy az anyja, akit anyának sem tud nevezni már, elhagyta őket. A testvére új stílusú bohém élete. Ez mind-mind közre játszik a történetben és ezért is mondom, hogy ebben a könyvben egy kis mellékszál a Levi Love Story, amely könnyebbé, édesebbé teszi az amúgy nehéz, néhol szomorúbb témájú, érzelmi hullámvasútnak mondható olvasmányt. 
Érdekesség, hogy a könyvben említett fanfictiont
az írónő megírta és kiadta egy teljes könyvben
Simonról és Bazról. Hazánkban még nem jelent meg.  
Mivel egy jó könyvelemzést szeretnék írni, kihagyhatatlannak tartom a cím értelmezését. Cath egy fangirl, ez gondolom mindenkinek világos. A lány bolondul a Simon Snow könyvsorozatért, amelyet én a Harry Potter világának képzeltem el és ahhoz ír rendszeresen saját történeteket, azokkal a karakterekkel, új helyzetekben, azaz kölcsön veszi a szereplőket, hogy új történeteket írjon velük. Cath nagyon tehetséges az írásban, a fanficjei által már saját rajongótábort is szerzett magának. Tetszett, hogy a fejezetek között és néhol a fejezetekben is voltak ezekből az írásokból, amiket ugye a főszereplőnk írt. Így egy párhuzamos történet olvashattunk, ha így tetszik és Simon és Baz románcát is átélhettük pár oldal erejéig, szerintem nagyon eredeti ez a történetmesélő szál, én imádtam.  
A könyv elején sokáig éreztem azt a magányt, azt az elcseszett főszereplő típust, aki egy rakás szerencsétlenség és kb semmi sem történik vele, semmit sem csinál és azt várja az olvasó, hogy "jaj, érkezzen már végre egy kis bonyodalom", vagy tetőpontok, egy váratlan csavar, amely izgalmassá teszi a regényt. De nem. Ezt nagyon sokáig olvasgathattam, mire úgy igazán beindult a cselekmény és azt mondhattam, na most aztán nem tudom letenni a regényt, és mikor végre valahára elérkezett ez a pont, akkor természetesen sejthetitek már mi történt. Vége lett a könyvnek, én pedig csak néztem az utolsó üres lapot és arra gondoltam, na ne, tényleg csak ennyi volt? Számomra ilyen volt a Fangirlben való olvasási fázisom, fázisaim. Imádtam, nevettem rajta, néha untam, néha meghatódtam, elérzékenyültem, de mindent összevetve bakker, imádtam!  


Cath, ahogy Simonról és Bazról ír saját történeteket. 


Véleményem:


Értékelés: 5/ 4,5 csillagot kap tőlem a regény. Ahogy az előző sorokban is írtam, tényleg imádtam, egy könnyed kis olvasmány, mondanivalóval, viszont számomra nem volt meg benne akkora áttörés, hogy mondjuk újra kezembe vegyem esetleg fanboy üzemmódba kapcsoljak, de egyszer mindenkinek ajánlom elolvasni.

Ajánlom: Igaz, hogy molyon 14 éves kortól van ajánlva a regény, de én lehet rádobnék még egy két évet mondjuk. Ez valóban egy inkább ifjúságnak mondható regény, de szerintem ettől független bárki elolvashatja, mert tényleg olyan témákat boncolgat a könyv, amelyek egy másik szereplő korában és helyzetében is megállnák a helyét és mondanivalóját,, még ha az a bizonyos szereplő 20 évvel idősebb is a 18-nál.

























0
Share

~ Könyvértékelés ~



Cím: Inkább Boldog

Eredeti cím: More Happy Than Not

Oldalszám: 318. oldal 

Kiadta: Menő Könyvek, Budapest, 2018

Kategória: Ifjúsági, Kortárs, LMBT











Fülszöveg: 

A tizenhat éves Aaron Soto igyekszik újra magára találni egy családi tragédiát követő nyáron. A barátnője, Genevieve segítségével lassanként emlékezni kezd, milyen lehet a boldogság, ám amint összebarátkozik Thomasszal, minden összezavarodik, amit a múltjáról és a jövőjéről gondolt. Aaron és Thomas egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és Aaron önmaga előtt sem tagadhatja le többé az érzelmeit. A Leteo Intézet memóriatörlési eljárása lehet a megoldás, hogy újra a régi legyen. Ám ezzel együtt az igazi önmagát is elveszítheti.


Bár nem mindig rajtunk múlik, hogy a történetünk boldog véget ér, azt viszont képesek vagyunk megtanulni, hogyan legyünk a nekünk osztott lapokkal inkább boldogok, mint sem.


Hosszasan gondolkodtam, hogy jöjjek e fel a blogra és egyáltalán írjak e erről a könyvről bejegyzést. Végül úgy döntöttem, igen, mint már olvashattad is e sorok, itt vagyok. Itt ülök, és próbalom összeszedni a gondolataimat arról a könyvről, ami talán az egyik legnagyobb hatást gyakorolta rám, eddigi olvasós életem során és amit mindössze egy éjszaka alatt, egy ültemben kiolvastam. Ez pedig nem más, mint az Inkább Boldog, Adam Silvera tollából.
A könyv most nem egy Love, Simon történet lesz, szóval jól kapaszkodj meg! 


A Történetről: 

Ahogyan a könyv fülszövegéből is lehetett olvasni, a főszereplőnk Aaron Soto, az ő nézőpontjából tudjuk végig olvasni a storyt, E/1-ben. A fiú karakterével és a könyv alapszituációjával egyből azonosulni tud az olvasó. Nyár van, szabadság, Aaron barátaival egész nap lóghat, lazulhat, a tökéletes barátnő is megvan neki, mégsem érzi magát boldognak, igazán boldognak. Aztán belép a történetbe Thomas,  a vastag szemöldökű, jó képű srác, aki mindent felkavar, mikor mély barátságba esik Aaronnal. Ez lenne így magában a tipikus sablon romantikus történet, amit már sok helyről megkaphattunk, más-más ruhákba felöltöztetve. De ez a könyv más, itt helyet kap egy futurisztikusabb szál is, ami a Leteo Intézet. Ez a hely a páciensek rossz emlékeinek teljes kitörlését és egy jobb életet ígér, melyen maga, Aaron is elgondolkodik. 

A boldogságnak nem lenne szabad ilyen nehéznek lennie.

Spoileres rész: 

Ugyebár egy meleg főszereplőről beszélünk, ez szerintem a legtöbb embernek leesett, aki akár a borítóra is nézett, tudott a sorok közé olvasni, esetleg rájött, hogy Aaron és Thomas fiú név. 

Viszont ez a történet elején egyáltalán nem  volt érezhető, Aaront én teljesen heteronak találtam, akinek barátnője van és szerelmes belé. Csak aztán képbe jött Thomas és Aaron gondolataiban teljes zavart, kérdéseket és kérdőjeleket lehetett olvasni. 
A két fiúnak hihetetlen szoros barátsága lett, imádtam a közös jeleneteiket és párbeszédeiket, meg amiket úgy alapjáraton együtt csináltak. Egyik kedvenc jelenetem az volt, mikor  tetőteraszon, a faltéglákra vetítve nézték meg együtt a Cápa c. kultikus filmet. A könyv 4 részre van tagolva, ami tökéletes felvázolja Aaron érzéseit. A legeslegnagyobb csavar számomra az időugrás volt, mikor betekintettünk a múltba és megtudhattuk, hogy Aaront már vették kezelésbe a Leteonál, és visszamehettünk a fiú életének abba a részébe, amikor elsőnek esik szerelembe egy másik srácba, Collinba. Nekem teljesen leesett az állam, a fülszöveg után egyből arra gondoltam, hogy a fiú majd a könyv valamelyik pontjában kitörölteti az emlékeit, de arra nem gondoltam, hogy már megtette, csak nem emlékszik rá és azért nem meséli el nekünk, olvasóknak. Itt értettem meg azt is, hogy azért hittem a könyv elején heteronak Aaront, mert úgymond "kitöröltették" vele azt, hogy ő igazából a fiúkat szereti. Persze idővel ezek az érzések visszajöttek, meg nem is volt boldog Genevivevel és ami a szívben van, azt az agyban nem tudják az emberek kitörölni. 
A regény egy másik mélypontja a viszonzatlan szerelem, mikor mondjuk beleszeretsz a legjobb haverodva, aki amúgy hetero, te pedig nem. Én tényleg azt hittem, hogy Aaron és Thomas a könyv végére együtt lesznek, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Viszont Thomas olyan barátsággal és szeretettel van a fiú iránt, ami szerintem leginkább a könyvekben fordul elő, egyszerűen gyönyörű. 
Ha már eljutottál a bejegyzésnek ezen pontjára és minden bizonnyal olvastad a könyvet, mivel a spoireles részt végére is értél, így bizalmasan, de el kell mondanom neked, a regény végére én teljesen magam alá kerültem, minden mondatnak éreztem a súlyát a mellkasomban és a könnyeimmel harcoltam. 


Véleményem: 


Az Inkébb Boldog egy letehetetlen, szívbe markoló mondanivalóval, inspirálva az olvasót az inkább boldog útra. Számomra ez egy gyönyörű könyv volt, tele fájdalommal. Ez volt az első regényem az írótól és rá kellett jönnöm, amit ez az ember kiad, azt nekem mind el kell majd olvasnom. 
A  könyv a kedvenceim közé került, mindenkinek ajánlom!
0
Share
Sziasztok!
Az igazat megvallva a könyvespolcom jelentős részét a Könyvmolyképző kötetei teszik ki. De miért is van ez így?











1. Maga, a könyv állaga 



Szerintem mindenkinek van olyan kedves könyv a polcán, aminek magát a tartalmát nagyon közel tudhatja a szívéhez, de a könyv állagát már kevésbé. Nem szeretnék más kiadókat megnevezni, vagy akár lehúzni, de elég szívszorító érzés, mikor van egy baromi jó könyv, amit imádsz, és még kismilliószor kiolvasnád, de a regény már első olvasás után enged a ragasztáson, lapok esnek ki belőle, megtörik a gerince, tönkre megy, esetleg ne adj Isten, napozás közben olvastad és a ragasztó megolvad és kb szétesik az egész könyv. Ezekkel a könyvekkel szemben állnak a Könyvmolyképző könyvei, amik eszméletlen jó állapotban vannak, több olvasás után is. 
Ami pedig a másik dolgot illeti, biztos mindenki bele esett már abba a hibába, amikor megvette az adott könyvet, kényelembe helyezte magát, hogy " akkor most én elkezdtem ezt a könyvet " és egyszerűen rossz volt olvasni. A lapokat nem lehetett kényelmesen lapozni, a mondatok úgy voltak elrendezve, hogy a végét csak akkor láttad, ha teljes erőből szétfeszítetted a könyvet - ami nem mellesleg megtörte a gerincet - és még sorolhatnám. Egyszerűen szar volt olvasni, az amúgy izgalmas és jó könyvet. Na igen, a KMK könyveivel ilyen baj sincsen! 



2. A könyv rendelése 


Bizonyára többen vagytok vele úgy, hogy megrendelitek a könyvet, majd a GLS kihozza, vidékiek vagytok és nem bírtok bemenni a nagyvárosba. Én például pontosan ebbe a kategóriába tartozom bele. 
A KMK-nél azért is lehet jó dolog könyvet rendelni, mert náluk már kettő könyv vásárlása esetén ingyenes a kiszállítás. Hát nem nagyszerű? És ezt még tudom fokozni! Ha webáruházukból rendel a jó ember, sokkal olcsóbban is hozzá tud jutni az adott könyvhöz, mint eredeti, bolti áron. Szerintem sokkal jobban megéri. 
Amit pedig még szintén imádok, hogy a szállítás alapjáraton 900 ft körül forog. Én úgy szoktam tenni, ha csak egy könyvet néztem ki, hogy rendelek hozzá egy Árnyvadász Akadémia novellát, vagy egy Bane Krónika darabot, ami amúgy is annyi money-ba fájna nekem, mint a szállítási díj. 


3. A szeretetcsomagok és egyéb kezdvezmények


Amit talán a legjobban szeretek a Könyvmolyképzőnél, az bizony a szeretcsomaguk.
Pontosan nem emlékszem mikor, talán 2014 Karácsonyán - vagy 2015 - indult egy szeretetcsomagos akció. Lényege, hogy be kellett írni a kódot, mikor vásároltál a weben, és egy vörös pöttyös könyvvel leptek meg. Természetesen én egyből ugrottam a lehetőségre, hiszen kapok ingyen, ajándékba egy VP könyvet, hát ez mennyire szuper már! Utána ilyen akciót Rubint Pöttyös könyvekkel csináltak, de már Arany Pöttyös csomag is volt már. Egyszerűen imádom! Aztán nyáron szoktak még lenni hatalmas kedvezmények, mikor szinte minden le van árazva. Így jutottam hozzá féláron vagy még annál is olcsóbban nem kevés könyvemhez.

4. Karácsonyi Kalendárium


Szerintem egyedül a Könyvmolyképző Kiadó áldja meg ennyire bőségesen Karácsonykor az olvasókat. A lényege, hogy december 24.-ig, minden nap valamilyen meglepetés és kedvezmény várja a látogatókat a webshopban. Nem egyszer, nem kétszer rendeltem már ilyen akció keretein belül könyvet magamnak vagy akár a szeretteimnek ajándékba. 

5. Zsákbamacska 


Én legelsőnek a zsákbamacskát könyvekkel a KMK standjánál láttam, még az egyik Könyvfesztiválon. Nekem nagyon tetszik maga az ötlet is és a kis kitalálós is, amely rávezet arra, mit is rejt az adott tasak. Emlékszem, rengeteg vicces és izgalmas beszélgetés és nyomózás kezdődött el köztem és egy-egy olvasó között, mikor ott válogattunk zsákbamacskákat. 




( Ez mindössze az én, saját, személyes véleményem. Teljesen megértem, ha te ezt másképpen gondolod, nekem ez a szemszögem és így látom. ) 
0
Share

~ Könyvkritika ~




Képtalálat a következőre: „osztálykép krausz emma”

Írta: Krausz Emma

Cím: Osztálykép

Oldalszám: 256 oldal

Kiadta: Twister Media, Budapest, 2018

Kategória: Ifjúsági










Fülszöveg:

Kálnoki Levente nem akar mások életének részévé válni. Véletlenül mégis leleplezi gimnazista osztálytársa, az ünnepelt focista, Szendrei Ákos titkát, ahogy kirúzsozva fényképezi magát és a fotót elküldi valakinek. Levente megígéri neki, hogy hallgat, és a két fiú útjai ezzel külön is válnának, ha legnagyobb szerencsétlenségükre nem kellene együtt dolgozniuk egy iskolai projekten. Levente egyre közelebb kerül Ákoshoz, és vele együtt néhány másik osztálytársához, akik által úgy tűnik, az élete is megváltozik. Mindezeken túl Leventének meg kell birkóznia a saját érzelmeivel: a haraggal, a gyásszal és a szerelemmel.


Az emberek olyanok, mint a virágok. Odafordulnak, ahol fényt remélnek. A lelke mélyén mindenki törődésre vágyik.


Mitől jó egy regény? 

Tettem fel magamnak a kérdést, amikor elolvastam Krausz Emma Osztálykép című könyvét. Nagyon sok múlik az író stílusán, a cselekményen és annak kibontásán és maga, a regénynek az  üzenetén. Dobjatok meg kővel, de én úgy gondolom, hogy erre az alkotásra minden jellemző, ami egy jó könyvnél elmondható. Az stílusa friss, mai, jelenkori témákat boncolgat, amik körbe vesznek minket, itt, 2018-ban. Egy könnyed olvasmány volt.
Tipikus egy ültömben kiolvastam regény, amiről csak jót tudnék elmondani, még a hibáival is.
A könyv a [bekezdés] program első győztes regénye, szóval hadd avassalak be titeket a történetbe!



A Cselekményről: 


A történetet E/3-as szemszögben olvashatjuk, Budapest a helyszínünk, a regény főszereplője pedig Kálnoki Levente, aki sötét múltat tudhat maga mögött, ami mindmáig kísérti őt. Egy úgymond különc srácot ismerhetünk meg az ő karakterén keresztül, tudjátok az a sablon néma fiú, aki egész nap egy mukkot sem szól és néma csendben üli végig az órákat. Én személy szerint örülök neki, hogy egy ilyen főhőst kaptunk, jó volt bele látni az ő gondolatmeneteibe, ahogyan ő a világot látja.
A cselekmény valójában már az első fejezetnél beindul, egyből azzal kezdődik, hogy Levente a férfi öltözőbe lép, osztálytársa, Ákos után, akit rúzsos szájjal talál. A fiú egy "kihívást" teljesített, de lebukott Levente előtt, így a titkát rá kellett bíznia. Utána jött egy következő csapás, a történelem tanár egy párba rakta őket, ami egy elég szeretett húzása az írónőknek, ( lásd például D.U.F.F. vagy Alkonyat ) így a két fiatalnak össze kellett dolgoznia az érettségi tételek kidolgozásában.
Nagyon érdekes megfigyelni a szereplők fejlődését, változását a regényen keresztül. Amikor ő barátságuk elindult, mind a kettő fiú életében egy pozitív dolog vette kezdetét. Ákos javított a jegyein és levedlette a rossz fiú szerepét, míg Levente depressziójából és sötét felhőjéből kilábalva elkezdett szocializálódni, társaságban lenni és élni. Nagyszerű volt látni, hogy a könyv végére mennyi minden történt és változott meg.
Mivel egy ifjúsági regényről beszélünk így talán nélkülözhetetlenek találnám a bulit is, ami ebben a regényben meg is történt. Tetszett, hogy az írónő olyan témákhoz is nyúlt, mint az erőszak, amiről jobb szeretnek az emberek nem írni és nem beszélni.Volt bennem egy kis 13 okom volt feeling is a sorok között.
És mi is lenne nélkülünk egy főgonosz nélkül? Nem regény a regény, ha nincs benne egy olyan irritáló szereplő, aki elcsesz mindent. Ebben a történetben ez a személy nem volt más, mint Dávid, Ákos focistársa és legjobb barátja. Vagyis kicsit más volt ez, mint barátság, mivel a fiú uralkodott Ákoson és érzelmileg olyan szinten készítette ki a fiút, hogy az valami hihetetlen volt. Ő tényleg egy disznó.
A tetőpontnak talán a foci meccset érzem, amin Levente is részt vesz Ákos mellett. Talán ezt a fejezetet mondanám a " gonosz leszámolásának ". Nagyon izgalmas eseményeket olvashattam el, telis-tele indulatokkal és igazsággal.
Ezek után már nem volt más hátra, mint tisztázni az érzéseiket és megtalálni a boldogságot a két főszereplőnek.

– Egyvalamit tudok mondani neked, Ákos. Utálhatod magad azért, ami vagy, de érdemes? Egész életedben önmagaddal kell élned. Ha utálni akarsz valamit, akkor utáld azt, amit teszel, mert azon tudsz változtatni, azon viszont nem, aki vagy.


Érdekesség, hogy a könyvhöz egy előzetes is készült, ami leginkább külföldön népszerűbb, mint itt Magyarországon. Viszont szerintem egy nagyszerűt alkotott a média, engem a trailer teljesen megvett arra, hogy elolvassam a könyvet. Ha kíváncsiak vagytok rá, a linkre kattintva megtekinthetitek az előzetest, szerintem megéri! https://www.youtube.com/watch?v=HrsrgTfCDjU


Krausz Emma fényképe.


Összegzés: 


Cselekmény: 5/5 - Hiába éreztem kicsit gyorsnak a regényt, bele kellett férni a hosszabb intervallumnak a 256 oldalba.
Borító: 5/5 -  A könyv borítóját a könyvelőzetese ihlette, így került a borítóra Katona Péter Dániel, a London Kids zenekar tagja, az X-faktor egyik énekese. Szerintem jó döntés volt őt választani Levente szerepére, jól mutat a borító, szép lett az összkép, le a kalappal! Olyan külsőt kapott a regény ami figyelemfelkeltő, levenném a könyvespolcról és méltó a cselekményéhez is.
Szereplők: 5/ 4,5 - A fél pont azért van levonva, mert nem éreztem azt a teljesen kidolgozottságot minden karakter között. Viszont külön megemlíteném Ákos anyukáját, Cecíliát, akit egyszerűen imádtam. Talán top 1 könyves anyukának mondanám, és rettentő megható pillanat volt közte és Levente között. Imádtam!
Ajánlom: Valójában mindenkinek, olvasd el nyugodtan!
Vélemény: A regényben gyönyörű sorok hangzanak el arról, mit is jelent a szerelem két ember között, ezt az írónő hihetetlenül festette le a könyv lapjaira. Fontos üzenet még önmagunk megismerése, a saját utunk megtalálása és önmagunk elfogadása. Krausz Emma Osztályképe egy hihetetlen, mélyre ható könyv, ami többszöri olvasást is megérdemel!


0
Share




















Sziasztok! 
Közeledünk az Anyák Napjához és ennek alkalmából összeállítottam TOP 5 könyves anyukát.

Anyák Napján arra gondolunk vissza, hogy az életünk minden szakaszán volt egy ember. Egy ember, aki mindig, bármilyen helyzetben segített nekünk, aggódott értünk, megvédett minket, kiállt mellettünk, felnevelt és ami a legfontosabb: őszintén szeretett bennünket. Ez az ember az anyukánk. És ez az a nap, amikor ezekre a pillanatokra gondolunk vissza és megköszönjük azt a sok,  megszámlálhatatlan dolgot, amit értünk tettek az anyukáink.



Képtalálat a következőre: „sally jackson”

#5. Percy Anyukája 

/ Rick Riordan: Percy Jackson és az Olimposziak könyvsorozatból /

Percy Jackson anyukájának teljesen megváltozik az élete, mikor Posszeidónba, a tengerek istenébe, egy halász ember személyében szeret bele és gyermeke születik. 
Mint minden fantasy regényben, itt is az anyuka eltitkolja gyermeke elől a misztikus múltját, hogy védje gyermekét.
( Ez a könyves anya-gyerek kapcsolat elő fog még jönni a bejegyzésben. ) 
Sally a könyves anyukákhoz híven egy roppant erős nő, aki bármit megtenne fiáért, Percyért. 






#4. Beki Anyukája

/ Leiner Laura: Bexi könyvsorozatóból /

Biztosan minden Leiner Laura olvasónak ismerős lehet Budai Rebeka anyukája, az elvált nő, aki egyedül neveli két lányát. Fenekestül felfordul az élete, mikor Bekiből Magyarország egyik leghíresebb előadója lesz. Attól, hogy lányából celeb lett, szigorúan tartja, és mindent megtesz a boldogságáért. 

A kijelzőn anyu FaceTime-hívása kért engedélyt. Hát, akkor ennyit erről, gondoltam. Mindenkit szerettem, főleg Nagy Márkot. Most pedig ideje meghalnom.

#3. Clary Anyukája

/ Cassandra Clare: Végzet Ereklyéi könyvsorozatból / 

Kapcsolódó kép

Jocelyn eszméletlen sok mindent megtett a lányáért, és a biztonságáért, pontosan ez is vezetett a vesztéhez. Az anyuka elmenekült lányával az Árnyvadászok világa elől egy új élet reményében, New Yorkba. Nem állt készen lányát beavatni sötét múltjába, ami utol is érte őket, és elszakította egymástól a két szereplőt. Clary utána az anyja megmentése érdekében szó szerint mindent megtett és árnyvadásszá vált.








#2. Hazel Anyukája

/ John Green: Csillagainkban a hibából /

Elérkeztünk a legerősebb könyves anyukánkhoz, akiről valaha is olvashattunk volna. 
Hazel Grace Lancester anyukája elképesztő erős nő. Rengeteg megható jelenet van közte és a lánya között.

Kapcsolódó kép


#1. Reni Anyukája


/ Leiner Laura: A Szent Johanna Gimiből / 

Nálam Rentai Renáta anyukája viszi a prímet. A metorológus anyuka mindent megtenne kislánya boldogságáért. Gyakran olvas tinikről szóló könyveket, hogy megértse Renit. A konyhában nem túl sikeres nő megnyilvánulásain rengeteg oldalon át nevettem mind a 8 köteten át, egy csupa szív anyukáról beszélünk.

0
Share

Sziasztok! 
A Szent Johanna Gimi 8. születésnapjának alkalmát úgy gondoltam, nem hagyhatom bejegyzés nélkül a blogon. 
Azokat az idézeteket hoztam el nektek a könyvsorozatból, amiket a Moly.hu oldalra posztoltam, mikor olvastam a könyveket. 

#1

Képtalálat a következőre: „awkward gif”
Átugrani Cortezhez? Egy pillanatra lefagytam és a szám szélét rágva néztem végig magamon. 

– Mire vársz? – kapta fel a táskáját Ricsi, és már nyitotta az ajtót. 
– Jó vagyok így? – csúszott ki a számon, és szinte azonnal elvörösödtem. Ricsi felvont szemöldökkel nézett rám. 
– Mi van? 
– Semmi, semmi – legyintettem, és gyorsan előrementem. De kínos!

 A Szent Johanna Gimi 2. - Együtt 


#2

Hurrá, vége a nyárnak! Oké, biztosan a világ legbénább tinije lehetek, valószínűleg ez a mondat egyetlen velem egykorú szájából sem hangzik el, de őszintén nem érdekel, akkor is totál feldob a holnapi sulikezdés! ☺ 

A Szent Johanna Gimi 3. - Egyedül


#3

- Ne veszekedjetek. Juj, itt van még egy teszt! Mennyire vagy társasági ember! Csináljuk meg! – ujjongott Virág. 
Csodás, minden vágyam az volt, hogy miután a teszt kimondta, hogy Cortez és én soha nem leszünk együtt, kiderüljön rólam, hogy antiszociális vagyok. Márpedig pont ez jött ki. Visszahúzódó, félénk, magányos. Utálom a hétfő reggelt! 



A Szent Johanna Gimi 3. - Egyedül 


#4

Ha a szerelemre gondolok, egy nagy feketeséget látok magam előtt. ☹ 

A Szent Johanna Gimi 3. - Egyedül


#5

Kapcsolódó képHazaérve anyunak gyorsan beszámoltam a napomról. Totál lelkesnek tűnt. 
– Virág és Ricsi? De aranyosak! – mondta őszintén. 
– Igen, szerintem is. De ez még titok! 
– Természetesen nem mondom senkinek – ígérte meg anyu, és ha jobban belegondolok, fogalmam sincs, kinek mondta volna el, de azért jó, hogy a szavát adta. 
                                                                                 
                                                                                    A Szent Johanna Gimi 4. - Barátok






#6

Vadul bólogattam, és valóban úgy éreztem, hogy erős, független, magabiztos lány vagyok baromi jó pólóban és szőkébben, mint tegnapelőtt! Ez az új, „erős én” kitartott, egészen a… A sarokig. 

A Szent Johanna Gimi 5. - Remény

#7

Te leszel a legszebb zombi! – vigyorgott Virág. Na, igen, ettől féltem. 

A Szent Johanna Gimi 5. - Remény







#8

Mindenszentekkor leginkább saját magamat gyászoltam.

A Szent Johanna Gimi 5. - Remény


#9

(…) Ricsi a világért sem halkította volna le a Slipknotot. Még álmomban is hörgést hallottam, de mindegy.


A Szent Johanna Gimi 6. - Ketten


#10

(…) De az a-s lányok divatbemutatóját látva úgy érzem, a kevesebb néha több. És ezt nem irigységből vagy ilyesmiből mondom. Dehogy! Csak üvölt róluk, hogy azért veszik ezeket a cuccokat, mert divatos. Egyetlen olyan darabot sem hordanak, ami passzolna az egyéniségükhöz. Komolyan, minden évszakban tök más stílusban, az éppen trendi cuccokban menőznek.

A Szent Johanna Gimi 6. - Ketten
 

#11

Képtalálat a következÅ‘re: „tumblr loveless”– Nocsak. Kialvatlan fej, karikás szem, világfájdalommal teli tekintet. Régi Renáta! De rég láttalak! – köszöntött Kinga bájosan.





A Szent Johanna Gimi 6. - Ketten



#12

Nincs mese, mi érett, tizenhét éves diákok vagyunk.

A Szent Johanna Gimi 6. - Ketten
14
Share
~ Könyvkritika ~


Szerző: Meg Rosoff

Cím: Majd ​újra lesz nyár… 

Eredeti cím: How I Live Now

Oldalszám: 224 oldal

Kiadta:  Európa, Budapest, 2013


Fordította:  Tóth Tamás Boldizsár


Kategória: Ifjúsági, Háborús, Romantikus, Kalandos, Disztópia





Fülszöveg: 
„Elizabeth ​a nevem, de senki sem szólít így. Mikor megszülettem, és az apám rám nézett, biztos arra gondolt, hogy olyan méltóságteljes, szomorú képem van, mint egy középkori királynőnek vagy egy halottnak. Később kiderült, hogy átlagos vagyok, nincs bennem semmi különös. Még az életem is tök átlagos volt eddig. Ez egy Daisy élete, nem egy Elizabethé.”
„Azon a nyáron, amikor elmentem Angliába az unokatestvéreimhez, minden megváltozott. Valamennyire a háború miatt is, hisz az állítólag nagyon sok mindent felborított, de mivel nem sokra emlékszem a háború előtti életből, az nem is igazán fontos most ebben a könyvben.”
„Leginkább Edmond miatt változott meg minden körülöttem. Elmondom, mi történt. Itt és most – az én könyvemben.”
Daisyt, míg apja rémes, új felesége gyereket vár, lepasszolják nyaralni a vidéki rokonokhoz. Egyik ámulatból a másikba esik: sosem hitte volna, hogy vannak tizennégy éves srácok, akik cigiznek, autót vezetnek, és egyáltalán: olyan szabadok, mint bármelyik felnőtt. Daisyt elvarázsolja a szabad élet, na meg az unokatestvére, Edmond. Főleg az után, hogy felügyelet nélkül maradnak, mert kitört a háború. A háború, amelynek méreteit és súlyát képtelenek felfogni egészen addig, amíg be nem kopogtat hozzájuk egy rokonszenvesnek távolról sem nevezhető alak személyében…


Szerelem a Harmadik világháború idején...


- Ahogy a borítón látható szöveg is mondja, igen, egy olyan könyvet vehetünk a kezünkben a Majd újra lesz nyár... személyében, mely tinédzserekről szól, pontosabban a jövőben, a harmadik világháború idején. 

Alapjáraton én nem szoktam háborús könyveket olvasni, és ha a szerelmet kapcsolják össze a háborús történetekkel, akkor meg pláne nem, mivel köztudott, hogy biztosan valami tragikus végkimenetele lesz a dolognak - én meg jobban szeretem a happy end lezárásokat, szóval nem gondoltam volna, hogy én ezt a könyvet valaha is elolvasom. Viszont mégis a kezeim közé került.A legjobb barátnőmtől kaptam ezt a könyvet karácsonyra azzal a jelmondattal: neki tetszett és gondolja, hogy nekem is tetszene. Mivel neki jó érzéke van a jó könyvek kapcsán, így rá bíztam magam és elkezdtem olvasni ezt a történetet, ami már az első pár lapnál teljesen magába szippantott. Hamar kiolvastam ezt a letehetetlen olvasmányt, nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog.
Eszméletlen jól néz ki ez a poszter, ami a könyvből készült filmhez készült. 







A történetről: 

A regény középpontjában a 15 éves Daisy áll, az ő gondolatmeneteit olvashatjuk végig a könyvön. A New York-i lány születésekor elhunyt édesanyja családi ágán élő rokonaihoz költözik Angliába,  a kitörésben lévő harmadik világháború idején. A lány vidéken nagyobb biztonságban is van, mint A Városban, és mostohájával sincsen túlságosan tökéletes kapcsolata, így meg van a könyv alap indulópontja: egy lány az új környezetben, már majd, hogy nem közhelyes is lehetne a regény, de mégsem az. 
Ami hozzá tett az olvasási élményemhez, az az, hogy szerettem ennek a lánynak a  szemszögéből olvasni. Vannak olyan karakterek nálam, akiknek egyszerűen túl jó gondoltaik vannak és olyan szinten jól le van írva E/1-ben az egész alkotás, hogy nem lehet letenni, ez pedig  persze az író műve volt, természetesen. Nálam Daisy teljes mértékben ilyen, pofátlanul imádni való karakter volt, rengeteget nevettem azon, hogy miket is gondol magában, persze voltak fájdalmasabb percei is, de egy rettentő cinikus lányról beszélünk, akinek nem elég a szimpla tini bajok, de a háború is a nyakán van, aztán még beköszönt a talán legvégezetesebb dolog is az életébe: a szerelem, ami ebben a könyvben nem mindennapi volt, ugyanis a lány és unokatestvére, Edmond ( amúgy nagyon rossz úgy könyvet olvasni, hogy ugyanaz a főszereplő pasijának a neve, mint a te saját neved ) fognak egymásba szeretni.

A lány unokatestvérei is nagyon szívbe mászó karakterek voltak ám, nélkülük nem lett volna teljes a regény. 

Nagyon szép helyszínen játszódik a történet, kicsit Nanny McPhee a Varázsdada és a Nagy bumm-ban éreztem magam. Egy farm szerű, régi birtokon járunk. A gyerekek nem járnak iskolába, maguknak tanulnak olyan könyvekben, amilyenekből csak szeretnének tanulni és a ház körül segédkeznek - ha éppen nem tanultak - és az állatokról is ők gondoskodnak. 

 (…) rá kellett jönnöm, hogy akár tetszik, akár nem, történhetnek váratlan dolgok.


A történet legnagyobb gondja nem más, mint a háború. 
Az elején még a gyerekek elvannak együtt, a világ ellen, de aztán a felnőttek szétszedik őket. A lányokat külön és a fiúkat is külön más-más területekre sodorják, messze egymástól, Angliában. Tényleg nagyon jól megírt fejezetekről beszélek, én faltam a lapokat és teljesen a könyv hatása alatt voltam. 


Haldokló voltam, de hát mindenki az. A veszteség napról napra módszeresen közelebb vitt a halálhoz. Az egyetlen gyógyír az állapotomra akkor és most is azt volt, hogy makacsul őrzöm, amit szeretek

Igazából a könyvet több szakaszra lehetne bontani. Van az első, amiben Daisy megismeri az unokatestvéreit, és egy idilli képet kapunk az ottani életről, itt csupa jó fejezetet olvashatunk. Aztán eléri a gyerekeket a háború szele, és szétválasztja a kis családot. 
Itt kezd el úgy igazán izgalmassá válni a könyv, az eleje csak egy szépen megírt bevezetés volt, amely megmutatja a családi szeretetet. Most pedig teljes fordulatot véve a háború veszedelmeibe vezet minket a roppant tehetséges írónő. Komolyan, olyan jól meg voltak írva a könyv lapjai, hogy teljesen oda tudtam magam helyezni az iszonyatos helyszínekre és már The Walking Dead feelingem is volt. 
Daisey és Piper McEvoy őrnagyhoz kerültek. Eszméletlen izgalmas fejezetek vették kezdetét, volt itt minden, aminek lennie kell. Vérontás, izgalom, csavarok és halálok. Gyorsan vitte magával a cselekmény az olvasót. A két lány hatalmas utakat járt meg, egy túlélő könyvnek is elmenne az egész történet, egyszerűen imádtam. 
A vége felé ismét van egy hatalmas forduló pont és jön az epic lezárás, amit szintén nagyon imádtam, de ezekről nem szeretnék bővebben írni, olvassátok el a könyvet, mert tényleg megéri! 

Véleményem: 


Nem gondoltam volna, hogy nekem ez a könyv tetszeni fog. Ha a könyvesboltban fogom meg és olvasom el a fülszöveget, biztosan nem hozom haza. Pedig mekkora kihagyhatatlan élményről maradnék le! Arra rájöttem, hogy több műfajban is el kell kezdenem olvasni, mert baromi jó könyvek vannak, és ez a regény hatalmas kedvencem lett! 
5/5 - csak ajánlani tudom! 

Borító is helyén van, nagyon átadja a feelinget, ami a könyvben van.

Ajánlom: 

Akik szeretik az ilyen háborús történeteket, azoknak mindenképpen el kell olvasniuk! Ez a világ vége érzés teljesen átjön a könyvről az olvasóra, komolyan a hideg kiráz, brutális jó könyv, ki ne hagyja senki!

0
Share

~ Könyvkritika ~


Írta: Cassandra Clare

Cím: Árnyak Ura

Eredeti cím: Lord Of Shadows

Rész: Gonosz Fortélyok Trilógia 2. rész

Oldalszám: 704

Kiadta: Könyvmolyképző, Szeged, 2017

Fordítás: Kamper Gergely

Kategória: Ifjúság, Fantasy, YA, Romantikus, Fordulatos, LMBT, Kalandos



Leírás: 
A napos Los Angeles igazán sötét hely is tud lenni.
 Emma Carstairs végre megbosszulta a szülei halálát. Azt hitte, békében élhet, mégsem tud megnyugodni. Hiába vágyakozik Julian után, meg kell védenie őt a parabataiok közötti szerelem rettenetes következményeitől, ezért inkább a fiú bátyjával, Markkal jár. Mark azonban öt évet töltött a tündérek között – vajon lehet-e még belőle valaha igazi árnyvadász?
Tündérföldén sincsen nyugalom. Az ellentündérek királya belefáradt a hidegbékébe, és többé nem hajlandó úgy ugrálni, ahogy az árnyvadászok fütyülnek. A tündérkirálynővel kötött alku és a Klávé törvényei között egyensúlyozva Emmának, Juliannek és Marknak meg kell találnia a módját, hogy megvédjék mindazt, ami kedves a szívüknek, még mielőtt túl késő lenne.
Gazdagítsd az élményeidet!


- Hát törd össze a szívemet! Törd csak darabokra! Engedélyt adok rá. 


Kedves Árnyvadászok!


Elérkeztünk arra a Cassandra Clare félre árnyvadász regényre, ami az én személyes kedvencemmé vállt. Nem hittem, hogy egy könyv lehet ennyire jó, mivel az összes eddigi Cassie könyv nagyon-nagyon odaütött, de ez... Számomra felül kerekedett mindegyiken. Hozzá kell tennem, írónőnk 10 könyvet és rengeteg novellát tudhat maga mögött, amely ebben a világban játszódik, " amiben imádnék élni ", Stephen Meyert idézve, szóval volt egy kis ideje gyakorolni az írást az Árnyak Uráig, ami egy az egyben tökéletes volt!!! Imádtam, imádtam, imádtam és szóhoz sem tudok jutni! Köszönöm, Cassandra Clare! 

És akkor beszéljük át részletesebben a könyvet!

A Történetről: 

Az Éjfél Kisasszony után járunk egyből, újra találkozhatunk kedvenc szereplőinkkel. Emma végre bosszút állhatott szülei gyilkosával, de a harangnál sokkal nagyobb gonddal kell most már szembenéznie: a szerelemmel.
Új nézőpontot is kapunk a könyvel, ez Kit szemszöge, vagy úgy is írhatnám, az elveszett Herondale. A regény elején Jace és Clary is benne volt, ennek külön örültem. Cassandra Clare már itt is játszott a csavarokkal és egy olyan sötétséget húzott rá a könyvre, hogy tényleg elkezdtem aggódni, biztonságban vannak e a főszereplők, vagy már azokat is kiírhatja egy halállal? 
Az előző részben megtudhattuk, a parabataiok miért is nem lehetnek együtt, és Emma ennek tudatában Julian bátyjával, Markal kezd el járni, annak céljából, hogy a fiú meggyűlölje őt és kiszeressen a lányból. Így Julian szíve darabokra törik. Ez a szerelmi szál szerintem az összes Clare könyv szálát túlszárnyalja, mert ők tényleg egyáltalán nem tudnak együtt lenni és fogalmam sincs, hogy mit fog az írónő kitalálni, hogy fogja megoldani, mert ez csupa nagybetűs REMÉNYTELENSÉG, ami teljesen ki idegel engem teljesen. És ha már a ki idegelésnél tartunk. A centuriók. Zara. Egyszerűen nem bírtam elviselni az ő jeleneteiket, nem bírtam olvasni, annyira rossz volt, az egész rasszista, negatív karakterük ami annyira jól le volt írva, hogy teljesen átjött, ők a szemét gonosz szereplők. Na meg a csavar tökéletes Diegonál. Így ez a regény totál szerelmi bánat. Szerelmi bánatot mondtam? Mert van még belőle! Kieran, a tündér herceg és Mark. Ugyebár mindenki emlékszik, hogyan váltak el egymástól és ha Kieran nem is az a szereplő, akibe egy olvasó véletlen belebotlik, hű de jó élmények jutnak az eszébe, de én nagyon szerettem az ő párosukat és sajnáltam, hogy ez lett a vége, de ez a vég még fokozódott is. Megjelent ugyanis kedvenc vadűzőnk, Gwyn ap Nudd, azzal a hírrel, hogy Kierant kivégeztetik és Mark az egyedüli, aki meg tudja menteni a tündért.
Nem is kell se szó, se beszéd, kedves olvasók, a bőröndökbe bepakolni, megyünk Tündérországba, azaz az Ellentündérek udvarába!

Ma éjjel a hold útján elutazom Tündérországba.

Cassandra Clare gyönyörűen írta le a Tündérek Udvarát, erről a képről az a táj jutott eszembe :D 




















Itt igazából a könyv több nézőpontra oszlik. Mark, Julian, Emma, és Christina együtt elhagyják Los Angelest, és elutaznak Kieran megmentésére. Mindig is nagyon szerettem, mikor az árnyvadászaink ilyen " egzotikus " tájakra utaznak. Emlékeztek, mikor a Végzet Ereklyéi második részében az ottani kis csapat is beugrott a Tündérkirálynőhöz? Mindig is szerettem ezeket a kitérőket, amik tele voltak izgalmakkal, mint a mostani is. Nagyon tetszett, hogy még többet megtudtunk a tündérek kultúrájáról, és egy igazi tündér mulatság részesei is lehettünk. Aztán jött a fekete leves, Kieran megmentése. Nem szeretném nagyon spoileresre a bejegyzést, elég annyit tudni, hogy nagyon-nagyon fordulatos jelenetek voltak, szétizgultam a fejem. ( Vicces volt, mert a buszon haza fele olvastam -  30 perc kb az út haza - és mikor kinéztem az ablakon, már majdnem haza is értem, mondom úristen, meg kell nyomnom a gombot azonnal mert a busz nem fog megállni a megállómban, szóval igen. Nagyon magával tudott szippantani. ) Érdekesség még, hogy az árnyvadászok nem tudták használni fegyvereiket, rúnáikat, mert az Ellentündérek Királya blokkolta és nagyon rosszban sántikál az árnyvadászokkal szemben, amire majd a későbbiekben vissza fogok térni.

Hiszem, hogy a mi lelkünk, a tied és az enyém, ugyanannak a csillagnak a porából keletkezett. … Minden darabkánk összetartozik.


Aztán még a többiek odaát keveredtek nagyobbnál nagyobb slamasztikákba, otthon, Los Angelesben a Blackthorn testvéreket is érték a jobbnál jobb csavarok. Gondolok itt a tudjuk ki visszatérésére, aminek hatására a gyerekeknek egy portálon át Londonba kellett utazniuk. Nagyon szerettem, hogy már megalakulóban volt a " következő generáció " vagy árnyvadász könyvsorozat - hogy is mondjam? - csapata. Livvy, Ty és Kit fejezeteit és jeleneteit imádtam olvasni. ( Emellett a könyvből való új kedvenc párosom Ty és Kit lett )
Ty és Kit azon a Londoni Intézetes tetős jelenetnél:D 
Ugrás vissza Emmáékra. Már a Tündérkirálynőnél járunk, és itt van egy hatalmas kiakadó jelenet, mikor is Annabel feltámad. Nálam az egy olyasféle pont volt, amikor ténylegesen nem tudtam letenni a könyvet, folyamatosan magammal vittem mindenhova és olvastam, olvastam olvastam. Itt tényleg olyan jelenetek vannak, amiket nem lehet abbahagyni, gondolok itt arra, hogy mi is megoldás a parabatai szerelmi átokra, ami megint csak annyira agyafúrt Cassietől... Emlékeztek, mikor a bejegyzés elején arról írtam, hogy mennyire reménytelen? A megoldás tudatában is így gondolom!

Semmi értelme nem lett volna végighajózni a szexis gondolatok folyóján a Perverzió-tengerig, ha egyszer az egész út úgysem vezet sehová.

A Tündérkirálynővel való egyességük után, szereplőin, Kieranal a kirándulás után visszatérhetnek végre családjukhoz, a Londoni Intézetbe, aminek vezetője egy idősebb árnyvadász, Evelyn. Nagyon szerettem újra ebben az Intézetben lenni, biztos így vannak vele azok az olvasók, akiknek a Pokoli Szerkezetek az egyik kedvenc trilógiájuk. És külön öröm, hogy abból való szereplőket is viszont láthattam, még ha szellem formájában is, néhány oldalig.
De itt sem tudtak sokáig a seggükön maradni, mivel jött a következő küldetés. Emma és Julian együtt Malcolm egy régi házába utaznak, Annabelt és a Fekete Könyv nyomában. Itt végre kaphatunk izgalmas Julian x Emma jeleneteket is és mégjobban betekintést nyerhettünk Annabel múltjába. Itt megint csak ugráltunk a századok alatt, egy olyan korba, ahol halállal büntették, ha árnyvadász egy alvilágiba szeretett bele.
Az a bizonyos csata a hét ősi tündérrel
Aztán egy új tündér-dolog-félét is behoz a könyvbe Cassandra, amivel új ellenségekkel ismerkedhetünk meg.Egy újabb árnyvadász életébe is bővebb betekintést nyerhettünk, aki nem volt más, mint Diana. Tudtam én, hogy valami van, meg elég titokzatosan is írt róla Clare, meg úgy az egész karakteréről az jött le, hogy valami nem tiszta, de az ami valójában van...Hát arra én egyáltalán nem gondoltam és talán ezen lepődtem meg legjobban az egész regény alatt, de imádtam! És nagyon örülök, hogy az írónő egy ilyen szálat is behozott az árnyvadász könyvekbe. Emellett imádom őt és Gwyn-t, nagyon édesek. Viszontláthattuk még Magnust és Alecet, közös gyerekeikkel, amiért imádom az írónőt! Ők voltak a TMI-ben a kedvenc párosom, és annyira jó róla olvasni, hogy mennyire boldogok együtt, a happy end-ükben. Sokat segítettek a Blackthorne gyerekeknek, Cassie pedig hozta azt a jó kis humorát, amit annyira nagyon szeretek.

– Evelyn elhagyott bennünket – folytatta Magnus. Valahogyan sikerült annak ellenére is megőriznie a higgadtságát, hogy egy kisgyerek nyafogott az ölében. – Jia tájékoztatása szerint ideiglenesen Alecre bízták az Intézetet. – Évek óta azon vannak, hogy rám sózzanak valahol egy Intézetet – magyarázta Alec. – Jia odáig lehet a boldogságtól. – Evelyn elhagyott bennünket? – Drúnak tágra nyílt a szeme. – Úgy érted meghalt? Magnus köhécselni kezdett. – Természetesen nem. Elutazott vidékre, hogy meglátogassa Marjorie nénikéjét. – Ez olyan, mint amikor meghal a család kutyája, és a szülők azt mondják, hogy már egy tanyán lakik? Most Alecen volt a sor, hogy köhögjön. Kitnek az a sanda gyanúja támadt, hogy valójában a nevetését igyekszik leplezni.

Alicante Tumblrról
Ééés végre bejön a képbe Annabel, személyesen is megismerhetjük és végre valahára elérkezhettünk a végkifejletekhez. Idris. Mondanám, hogy bírom a helyet, de inkább ideges leszek, ha ott játszódnak a fejezetek, pláne ha egyenesen a Klávé előtt. De ennek is be kellett következni.
Lényeg a lényeg,  a Hidegbékének véget kellett vetni. Csak, hogy voltak olyan árnyvadászok, mint például Zara és családja, akik azon a rasszista elvek alapján működtek, hogy az alvilágiak mennyire rosszak, és teljesen elítélték őket, ami valljuk be, eléggé nem jó, ha azt nézzük, az Üvegvárosban mennyire jól alakult a kapcsolatuk azok árnyvadászokkal.
Igazából az tud ilyenkor nekem a legszarabbul esni, hogy vannak emberek, akik egy másik embert teljesen elítélnek azért, mert más. Jó, nem pont egy mindennapi példa, de egy árnyvadásznak miért kell undorodnia egy boszorkánymestertől, egy vámpírtól, egy vérfarkastól vagy akár egy tündértől? Nem is ismeri, könyörgöm! Lehet, hogy még barátok is lehetnének, vagy ki tudja...De nem. Húzzuk magunk köré falakot, zárkózzunk el mindenkitől, aki nem olyan, mint mi. Ez a megoldás? Ezek az emberek gondolkodni sem tudnak, bele vannak nevelve ebbe a nagyon rossz gondolkodásmódba és csak mondják, mondják, de egy értelmes okot nem tudnának mondani, csak hogy undorító és kész. Szörnyű volt olvasni azok a párbeszédeket. Meg így a klávé is, hogy ráhagyja...Komolyan mondom. Oké, hogy a Törvény szigorú, de a Törvény az Törvény, de akkor is. Igazságtalanság, amit művelnek.
És így a legvége a könyvnek...
Teljesen lesokkolódtam. Egyáltalán törvényes így lezárni egy könyvet??? Brutálisan kiakadtam. A halálokon, azon, hogy semmi sem lett megoldva...Mindenen. A szívem darabokban nekem is. ...És nagyon soká fog jönni a folytatás.

Összegzés: 

Történet: 5/5 - Le a kalappal!
Borító: 5/5 - Nem egy mindennapi borító. Első ránézésre elég érdekes, és nem is megszokott az elrendezése, de nekem nagyon bejött! A színvilága is nagyon tetszik, egyedül a gerincén való cím színe nem tetszik, amiért kék, mert teljesen bele olvad a szürkébe, és az eddigi összes árnyvadász könyv gerincén lévő cím fehérrel volt írva, nem értem, miért ez a változás, de bele nyugodtam.
Kedvenc párosok: Kit és Ty, Diana és Gwyn, Mark és Christina
Kedvenc jelenet: Úgy, ahogy van, az egész könyv, de kiemelnék egy részt, amin rendesen kicsordultak a könnyeim. Mikor abba a levélve nyerhetünk betekintést, amit Ty írt Annabelnek és mikor Julian olvasta. Az az oldal tényleg gyönyörű volt!
Véleményem: 
Egy nagyon megrázó, fordulatos, és kiakasztó élményt kaptam a könyvtől, a hosszú terjedelme ellenére is letehetetlen olvasmány volt, hajnalokon át olvastam, akármennyire is ragadt volna le a szemem, ébren tartott a regény izgalma.
Ajánlom: Akik szeretnek az Árnyvadász világban olvasni, azoknak kötelező! Az Éjfél Kisasszony elején elég hadilábon álltam, nagyon hiányoztak a régi karakterek, de tényleg új kedvenceket tudhatok magaménak, és ezt a könyvet mindenképpen olvassátok el, mert felejthetetlen élmény volt!


0
Share
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Top 10 kedvenc zeném Leiner Laura könyveiből

Rendszeres olvasóim

Ennyien jártatok már itt :)

Keresés

Népszerű a blogon

  • Rupi Kaur: Tej és méz
    ~ Könyvértékelés ~ az ölelő karoknak Írta: Rupi Kaur  Cím: Tej és méz Eredeti cím: Milk and honey Olda...
  • #Összehasonlítás: Vámpírnaplók - Sorozat vs. Könyvek
    Sziasztok! Számomra egyik legkedvesebb sorozat, a Vámpírnaplók ezen a napon egy éve, hogy véget ért, 2017. március 1...
  • Leiner Laura: Egyszer
    ~ Könyvkritika ~ Vigyázat! A bejegyzés SPOILER-t tartalmaz! Írta: Leiner Laura Cím : Egyszer Rész : Bexi sorozat 6. rész...
  • Leiner Laura: Ég veled
    ~ Könyvkritika ~ Írta: Leiner Laura Cím: Ég veled Rész: Az Iskolák Versenye trilógia 1. része Kiadta: L&L, Bud...
  • SzJG Idézetek
    Sziasztok!  A Szent Johanna Gimi 8. születésnapjának alkalmát úgy gondoltam, nem hagyhatom bejegyzés nélkül a blogon.  Azokat az id...
  • Top 10 kedvenc zeném Leiner Laura könyveiből
    Sziasztok molyok! Már a jó Isten sem tudja, mikor posztoltam utoljára ide a blogra, akik követtek, láthattátok platformot váltottam és a B...
  • Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba
    ~ Könyvkritika ~ Írta: Rácz-Stefán Tibor  Cím: Mikrofonpróba Rész: Szállj a dallal! sorozat 1 része          A Fogad...
  • Leiner Laura: Remek!
    ~ Könyvértékelés ~ Cím: Remek! Írta: Leiner Laura Oldalszám: 336 Kiadta: L&L, Budapest, 2018 Eredeti megjelenés: 2005...
  • Leiner Laura: Maradj velem
    ~ Értékelés ~ Írta: Leiner Laura Cím: Maradj velem Rész: Iskolák versenye-trilógia 2. része  Oldalszám: 462 olda...
  • Legacies 1x1
    A Sötétség Öröksége 1 évad 1 rész - Értékelés  A Legacies , avagy a magyar fordításban: A Sötétség Kora egy olyan összetett, többszö...

Blogarchívum

  • ▼  2020 (1)
    • ▼  május (1)
      • Top 10 kedvenc zeném Leiner Laura könyveiből
  • ►  2019 (5)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2018 (22)
    • ►  december (4)
    • ►  november (8)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
    • ►  március (3)
  • ►  2017 (16)
    • ►  december (1)
    • ►  november (1)
    • ►  október (4)
    • ►  július (2)
    • ►  június (2)
    • ►  május (6)

Címkék

Árnyvadászok Élménybeszámolók Értékelés Extrák Idézetek Kívánságlista Könyvadaptáció Könyvből film Összehasonlítás Rólam Sorozatok TheLastHours

Mit olvasok most?

Megtaláltok a Facebookon is

Edmond Könyvkuckója

Instagramon is megtaláltok ;)

@bognar_edmond
Copyright © 2015 Edmond Könyvkuckója

Created By ThemeXpose | Distributed By Gooyaabi Templates